Starity

Első találkozásukkor kikosarazta Joe Jonast Gigi Hadid

2015. szeptember 23. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A modell és az énekes május óta alkotnak egy párt, és úgy tűnik, nagy az összhang a fiatalok között. Gigi azonban elárulta: nem volt ez mindig így.

hirdetés
Első találkozásukkor kikosarazta Joe Jonast Gigi Hadid

A Grammy Gálán találkoztunk először, amikor 13 éves voltam. Elhívott baseballozni, de én nemet mondtam – elevenítette fel emlékeit Gigi Hadid, majd így folytatta: Nagyon ideges voltam, mert szó szerint fogalmam sem volt, hogyan kell egy fiúval együtt lógni. És amúgy is: a gála egy vasárnapi napon került megrendezésre, én pedig nem akartam bevallani, hogy másnap iskolába kell mennem, így azt feleltem, hogy »Nem, talán majd legközelebb«.

Gigi azt is elárulta, hogy már aznap sor került a családnak való bemutatásra is, ugyanis Joe odalépett az ő édesanyjához, Yolanda Fosterhez, bemutatkozott, és megadta az anyósának a telefonszámát. Egy papírfecnire írta fel a számát, és odaadta anyukámnak. Azóta vagyunk barátok. Illetve jelenleg nem éppen baráti a viszonyunk, sokkal több annál – nyilatkozta szemérmesen a 20 éves modell, aki Joe Jonas előtt Cody Simpsonnal alkotott egy párt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek