Starity

Lagzi Lajcsi: „Valaki bosszút akar állni rajtam!”

2015. szeptember 25. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Folytatódik a Dáridó sztárjának drámája! Hiába hangoztatja ártatlanságát, a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a feleségével és egy harmadik gyanúsítottal együtt.

hirdetés
Lagzi Lajcsi: „Valaki bosszút akar állni rajtam!”
Fotó: RTL Sajtóklub

Mint arról már beszámoltunkLagzi Lajcsit lopás és vesztegetés vétségével őrizetbe vették a rend őrei a minap, ugyanis illegális áram-, gáz- és vízvételezés jeleire bukkantak a szolgáltatók a mulatós sztár birtokán, valamint az általa felvirágoztatott Boglárka Apartmanpark területén.

A Budaörsi Járási Ügyészség szerint 3,5 és 30 millió forint összegre rúgó kárt okozott a sztár a közműszolgáltatóknak azzal, hogy szolgáltatásukat igénybe vette, de cserébe elenyésző összeget fizetett ki. Az ügyészség azt is nyilvánosságra hozta, hogy a három gyanúsított közül ketten több százezer forinttal vesztegették meg a kiérkező ellenőröket, akik elfogadták a kenőpénzt.

Lajcsi mindent tagad

Ám az érvelése kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megvédje magát, ugyanis mint említettük: 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság őt, a feleségét, és a harmadik gyanúsítottat is. A tárgyalás után a sztár rögtönzött sajtótájékoztatót adott, melyben arról is beszámolt, hogy telefonját lehallgatták.

Az ügyvédekkel két órán keresztül érveltünk az ártatlanságom mellett, ehhez képest a bírónő egy perc alatt meghozta a döntését, és mindhármunkat börtönbe küldött. Olyan embernek léphettem a tyúkszemére, akinek van ereje ahhoz, hogy ezt megbosszulja rajtam. Nem értem, hogy a feleségemet miért kellett előzetes letartóztatásba helyezni, hacsak azért nem, hogy ezzel is engem gyengítsenek. Mint kiderült, a telefonomat lehallgatták, tulajdonképpen egy telefonos vicc áldozata vagyok. Egyszer elhangzott egy olyan beszélgetés: »Adjál öt kilót, jó, adok öt kilót.« Mindig vállalom a felelősséget a tetteimért, de én ártatlan vagyok – idézi Lajcsi szavait a Blikk.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek