Starity

Visszatérő albumán dolgozik JoJo

2015. szeptember 25. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 24 éves énekesnő visszatérő újdonságán dolgozik, mely előreláthatóan jövőre jelenik majd meg.

hirdetés

A 13 évesen a köztudatba robbant JoJo már jó ideje tervezi a visszatérését, melyre a legfrissebb hírek szerint már nem is kell olyan sokáig várni. Az énekesnő augusztus 21-én az Atlantic Records gondozásában már piacra dobott egy háromszámos kislemezt III. (Tringle) néven, melyet vélhetően hamarosan egy egész album követ majd.

JoJo egyébként 2006-ban adta ki legutóbbi stúdióalbumát, melyet azóta a fent említett Tringle-lel együtt négy kislemez követett. Az énekesnő saját bevallása szerint készen áll a visszatérésre, és lázasan dolgozik a folytatáson.

Eklektikus lesz! Hallani fogjátok majd, hogy milyen sok különböző stílus volt befolyással rám... - nyilatkozta a 24 éves lány, és azt is elárulta, hogy a modern és a klasszikusabb, hangszeres zenei elemek is felcsendülnek a korongon, ami éppen ettől lesz különlegesen egyedülálló. A szerelemről szól az album. A jó és a rossz időszakokról, a romantikáról, önmagunk szeretetéről, a szexualitásról, és mindenről, ami ezekhez a témákhoz kapcsolódnak.

Az E! Online-nak adott interjújában JoJo azt is elárulta, hogy leginkább Beyoncé és Jennifer Lopez munkásságára néz fel, ő maga pedig Kendrick Lamarral dolgozna legszívesebben. Azonban arról is lerántotta a leplet, hogy legnagyobb vágya mégis az, hogy egyfajta mentor vagy példakép legyen a fiatalok számára. Szívesen mentorálnék gyerekeket. Szeretném megváltoztatni a fiatalok életét, és megosztani velük mindazt, amin keresztülmentem az ő korukban. Ugyanakkor úgy érzem, kreatív szempontból is a segítségükre lehetnék.

Kislányként lett híres (2004)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek