Rihanna elárulta, mire vágynak a férfiak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A T Magazine RiRit választotta legújabb száma címlaplányának, így ebből az alkalomból egy magvas interjú is készült a barbadosi szépséggel.


Rihanna ugyan a szinglik táborát erősíti egy ideje, de nem is ez a téma foglalkoztatja mostanában. Teljes erőbedobással dolgozik kollekcióján, valamint legújabb korongját rögzíti a stúdióban, mely előreláthatóan 2016-ban kerül az üzletek polcaira. A T Magazine riporterét azonban mégis az érdekelte legjobban, hogy mi a véleménye a férfiakról, és mit gondol: mire vágyik az erősebbik nem.
A férfiaknak figyelemre van szükségük. Vágynak erre a lelki táplálékra, szükségük van arra, hogy időnként fel legyen turbózva az önbizalmuk. Olyasvalami ez, amit megadok a családomnak, figyelmet szentelek a munkámnak, de jelenleg nem tudom ezt megadni egy férfinak
– vallotta az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy korántsem könnyű számára olyan társat találni, akit nem félemlít meg az, hogy ő maga milyen határozott fellépésű és eltökélt. Az interjú során természetesen arról is szó esett, milyen típusú férfiakhoz vonzódik, és milyen számára a tökéletes társ, melyre így felelt:
Bolondulok a kulturált pasikért! Kíváncsivá tesznek. Kell, hogy beszéljen nyelveket, tudjon dolgokat a világról, a történelemről, legyen képben a művészekkel és egyéb előadókkal kapcsolatosan. Szeretem, ha valaki tud újat mutatni nekem, és képes új dolgokra tanítani.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Így reagált a híresség.
Nagy a dráma most körülöttük.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.