Starity

PLL: Lucy Hale elárulta, hogyan alakul Aria sorsa az időugrás után

2015. október 13. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Még hosszú heteket kell várnunk a Pretty Little Liars folytatására, ám végre újabb információkat osztott meg a rajongókkal a sorozat szereplőbrigádja. VIGYÁZAT SPOILERVESZÉLY!

hirdetés
PLL: Lucy Hale elárulta, hogyan alakul Aria sorsa az időugrás után
Fotó: ABC Family

Tegnap számoltunk be arról, hogy egy rejtélyes idegen tűnik fel hamarosan az Aria, Hanna, Spencer, Emily és Alison alkotta ötösfogat életében, aki átveszi „A”-től a stafétát, hogy újabb izgalmakat csempésszen a lányok életébe, és egyúttal ismét össze is terelje a szétszéledt barátnőket.

Mint tudjuk, a sorozat január 12-én egy ötéves időbeni ugrással tér vissza a képernyőkre, az pedig eddig sem volt rejtély, hogy teljesen megváltozik a főszereplők élete: immár a dolgozó felnőttek táborát erősítik, és ki-ki igyekszik a maga útját járni most, hogy végre megszabadultak az őket évek óta zaklató Charlestól.

Előző cikkünkben már szó esett arról, hogy kivel mi történik, ezúttal azonban az Aria Montgomery-t életre keltő Lucy Hale árult el további részleteket karaktere sorsával kapcsolatban, akiről annyit tudhattunk eddig, hogy az Ezra Fitzhez (Ian Harding) fűződő románca megszakad, és új férfi oldalán kezd új életet – ennek ellenére továbbra is jóban marad élete első nagy szerelmével.

Amikor szakítanak, Aria elmegy a főiskolára továbbtanulni. Ez történik akkor, amikor szakítasz valakivel, akit szeretsz: új irányt vesz az életed. Nem igazán tudom egyelőre, hogy Aria és Ezra tartották-e a kapcsolatot az elmúlt öt évben, de szeretném azt mondani, hogy nem igazán beszéltek, hiszen van egy jelenet a visszatérő epizódban, amikor Aria megtudja, hogy Ezra ismét a városban van, és újra felélednek a pillangók a gyomrában. Ettől függetlenül ő foglalt, nagyon boldog és szerelmes

– árulta el Lucy a People magazinnak, ám arról egyelőre mélyen hallgatott, hogy ki is az a rejtélyes férfi, aki rabul ejtette Aria szívét. A színésznő arról is szót ejtett, hogy a szakítástól függetlenül továbbra is láthatjuk együtt Ariát és Ezrát, azonban egészen más vonatkozásban, mint korábban.

 
#PLL Season 6B Premiere

Watch the first four minutes of the season premiere of Pretty Little Liars three months before it airs, only on BuzzFeed!

Posted by BuzzFeed Entertainment on 2015. október 9.

Egy egészen másfajta kapcsolat lesz közöttük. A nézők még nem láthatták őket ilyen érett baráti kapcsolatot ápolni egymással, amire azért is kerül majd sor, mivel együtt fognak dolgozni

Ami Aria karrierjét illeti, a sorozat visszatérő részében megtudhatjuk, hogy végre rászánta magát az írásra, és publikálásra került az első könyve, melynek  promóciózása közben látja meg, hogy Ezra is könyvet írt Ostinato (jelentése: makacs – a szerk.) címmel. Arról azonban nem áll rendelkezésünkre információ, hogy a munkakapcsolatból a későbbiekben ismét szerelem lesz-e, ám a sorozat rajongóinak többsége ebben reménykedik.

A népszerű széria mint említettünk majd csak 2016 januárjában tér vissza a képernyőkre, ám addig sem kell hiányt szenvednünk az izgalmakban, ugyanis a jól bevált szokáshoz híven idén is részünk lesz egy Halloweeni epizódban, melyet november 24-én tűz műsorára az ABC Family utódja, a Freeform.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek