Starity

Demi Lovato: „Hírességnek lenni nehéz”

2010. szeptember 23. 10:10   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Demi Lovato elismeri, hogy a hírnév számára nagyon nehéz, és ennek a legfőbb oka bizony a média. A Camp Rock sztárja azt is elárulta, hogy már volt olyan eset, amikor hamisat feltételeztek róla, és nagyon nehéz volt tisztáznia magát.

hirdetés
Demi Lovato: „Hírességnek lenni nehéz”

A 18 éves Camp Rock-csillag, Demi Lovato, aki a közelmúltban bejelentette, hogy Twitter-szünetet tart, azt mondja, nagyon élvezi, hogy   színésznő és énekesnő, viszont azt is elárulta, hogy ez egyben nagyon nehéz is.

Szeretem a munkámat, de nagyon zavar a média, és ezért a szüleim nagyon aggódnak.” – magyarázta Demi, majd emlékezve egy történetre, ezeket mondta: „Egy alkalommal felébresztettek az éjszaka közepén, majd azt állították, hogy ez nem is volt igaz és én hazudok. Ez egy döntő pillanata volt az életemnek, meg is kérdeztem magamtól: Miért csinálom még ezt? – mondta, majd így folytatta – Nagyon keményen dolgozom, és néhány ember csak rosszat mond rólam. Ez nagyon fáj. De amikor nézem, hogy néhány rajongóm veszi a fáradságot, és eljön a koncertemre, vagy nézi a videóimat, mindig az jut eszembe, hogy ezért érdemes csinálni ezt az egészet.”

Demi még azt is elmondta, hogy harmadik albumával sokkal többet fognak dolgozni, mint az előző kettővel, és az új CD-jének inkább R&B-stílusa lesz.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek