Starity

Megható szavakkal emlékezett nemrégiben elhunyt édesapjára Tina Fey

2015. október 27. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Túl a sokkon, amit édesapja halála okozott, a színésznő a Philly.com-nak nyilatkozott október 18-án 82 éves korában elhunyt édesapjáról.

hirdetés

Nagyszerű apa, tehetséges művész és író volt, és úgy hiszem, remek amerikai is. Szolgálta a hazáját a koreai háborúban, és a városát is tűzoltóként, emellett pedig rendszeresen vitte a gyerekeit művészeti múzeumokba és történelmi helyekre

– nyilatkozta édesapjáról, Donaldról Tina Fey, aki édesapja halálával jóformán az egész családját elveszítette: nyolc évvel idősebb bátyja, Peter és édesanyja már évekkel ezelőtt meghaltak, így a színésznőnek immár csak a férje és a gyerekei maradtak. A fentiek fényében nem csoda, hogy megviselte szeretett édesapja elvesztése, akire így emlékezett a Philly.com-nak adott interjújában:

Emlékszem, amikor baseballozni tanított, azt mondta: Ha még egyszer úgy dobsz, mint egy lány, bemegyünk. Szerette a költészetet, a történelmet és szívesen olvasott újságokat. Tájékozott hazafi volt. Klónozni kellene őt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek