Starity

Megjelent az élő Barbie első kislemeze

2015. november 02. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Valeria Lukyanováról minden elmondható, de az nem, hogy a babérjain ülne. Ha már a modellkedés nem volt elég kifizetődő, a zeneiparban kíván érvényesülni a szétplasztikázott szőkeség.

hirdetés

Az ukrán modellt már senkinek nem kell bemutatni, hiszen 30 éves korára már több tucat plasztikai műtéten esett át annak érdekében, hogy úgy nézzen ki, mint egy Barbie baba. Valeria négy évig modellkedett, ám beláthatta, hogy mégsem lesz képes megélni nem természetadta testéből, így szeptemberben bejelentette: lemezlovasnak áll.

A szőkeséget Eugene Sender (DJ Sender) segítette felkészülni új pályájára, első kislemeze pedig Jack Your Barbie címmel látott napvilágot. A szakmát váltott modell Space Barbie Tour néven indult turnéra októberben, melynek keretein belül az Egyesült Államok, Kína, Japán és Ausztrália nagyvárosait látogatja sorra előadásával, értesüléseink szerint pedig néhány európai városban is tiszteletét teszi.

Amikor énekelek, egy mély transzba kerülök. A zene segít az embereknek kikapcsolódni, és egy belső felfedezőútra indulni. Remélem, hogy valahogy így éreznek a hallgatóim. Az embernek ehhez le kell hunynia a szemét, mélyre ásni önmagában, és elhinni: csak ő létezik és maga a zene

– nyilatkozta Valeria a Cosmopolitannak adott interjújában.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek