Starity

Szívműtétet hajtottak végre a Csillag születik felfedezettjén

2015. november 03. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2011-ben a Csillag születiknek köszönhetően megismert táncos sokáig halogatta az újabb életmentő műtétet.

hirdetés

Gomes gyerekkora óta küzd a szívbetegséggel, mely édesapja életében is jelen volt, ám rajta sajnos nem lehetett segíteni. A táncos ugyan félt a beavatkozástól, ám mégis jobbnak látta túlesni rajta. Saját elmondása szerint egy katétert vezettek fel a csuklóján keresztül, miközben végig ébren volt, és iszonyatos fájdalmakat kellett kiállnia, de örül, hogy rászánta magát a műtétre.

Kiskorom óta tudtam a szívbetegségről, ami születésem óta kísér. Édesapám is ebben szenvedett, de akkoriban Angolában még nem tudták gyógyítani. A vé­gén annyira rossz állapotban volt, hogy csak a szívátültetés menthette volna meg az életét, de sajnos nem tudtak rajta segíteni

– elevenítette fel a Bors kérésére a táncos, akit a műtét utáni napon már ki is engedtek a kórházból, és ismét munkába állt, ugyanis ő a koreográfusa a Hungary's Got Talent keretein belül megismert Hot Men Dance tánccsoportnak.

Fotó: Facebook / Matteo Martins Gomes

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek