Starity

Megjelent Ewa Farna új kisfilmje

2015. november 08. 18:06   |   Szerző: Atina21

Ewa Farna megjelentette soron következő videoklipjét, mely a Tu című szerzeményéhez készült.

hirdetés

Ewa Farna október 21-én jelentette meg INNA címet viselő kislmezeét, a lemezről pedig a minap meg is érkezett az első kislemezes dal, a Tu, melyhez már a videoklipet is leforgatta az énekesnő. Első hallásra talán nem ilyen kisfilmet képzeltek el hozzá a rajongók, de ahogyan halad a történet, úgy válik világossá, hogy jó választás volt.

A történetben Ewa egy fotóst alakít, aki hétköznapi embereket szólít le az utcán, és ad nekik egy névjegykártyát, amin valószínűleg a fotóstúdió címe áll. A mit sem sejtő emberek sorra jelennek meg a helyszínen, majd Ewa elé állnak úgy, ahogyan éppen oda érkeztek. Szomorúságot lehet rajtuk felfedezni, mint akik nem elégedettek az életükkel. Majd teljes átalakításuk után (smink, ruha stb.) rá sem lehet ismerni rájuk. A bánatot elfelejtették, már csak a vidámság jelei mutatkoznak meg rajtuk. Már nem egyszerű emberek, hanem boldogok, akik élvezik az életet. A videó végén pedig az énekesnő valódi énjét is megismerhetjük, hiszen ő is egy álarc mögé bújt, amitől örömmel szabadult meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek