Betegségre hivatkozva mondta le dedikáló körútját Khloe Kardashian
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A valóságshow-sztár tegnap kénytelen volt lemondani legújabb könyvének dedikálását, ugyanis rosszul lett, orvosai pedig szigorú pihenésre ítélték.

Orvosa szerint két végén égeti a gyertyát Khloe Kardashian, aki nemrégiben magas lázzal, fáradtsággal, és nyirokcsomó-duzzanattal kereste fel rendelőjét, ő pedig szigorú pihenést írt elő a 31 éves szőkeségnek.
Drágáim! Ne haragudjatok, de újra kell ütemeznem a könyvem dedikálását. Beteg vagyok, az orvosom pedig pihenést javasolt, így ágyban kell maradnom, amíg ki nem derül, mi a baj
– csiripelte a Twitteren, majd így folytatta:
Ma is folytatódnak a tesztek. Még egyszer nagyon sajnálom! A stressz képes leteríteni a testet, így arra kérlek titeket, vigyázzatok magatokra!
Egy, a Kardashian családhoz közel álló barát úgy nyilatkozott, hogy egyelőre még nem lehet tudni, mi okozta Khloe rosszullétét, az orvosok azonban a folyamatos stresszre gyanakszanak, ami valószínűleg nem áll messze az igazságtól, hiszen érzelmekben gazdag hetek, hónapok állnak Khloe háta mögött.
A szőkeség a Twitteren hozta követői tudomására, hogy aggodalomra semmi ok, igyekszik kipihenni magát, ugyanakkor nagyon sokat jelentenek neki az üzenetek, melyekkel jobbulást kívánnak neki.
Elolvastam az összes tweeteteket és facebookos üzeneteteket... Komolyan, srácok, erőt adtatok nekem! Szeretlek titeket, és jobban értékelem mindezt, mint sejtitek
– írta a közösségi oldalon.
Nem csoda, hogy a folytonos stressz megviseli a szervezetét is, hiszen alig több mint egy hónappal ezelőtt találtak eszméletlen állapotú férjére, Lamar Odomra, aki napokig kómában volt, és lélegezni sem tudott magától. Szerencsére a férfi ma már jobban van, ám hosszú út vár rá a teljes felépülésig, Khloe pedig mindenben támogatja. Ugyan a házassága felbontására vonatkozó kérelmét visszavonta, elmondása szerint azonban még nem döntöttek Lamarral arról, hogyan tovább. A helyzetet tovább nehezíti, hogy Khloe továbbra is James Harden kosárlabdázóval alkot egy párt.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.