Starity

Jennifer Lawrence-et választották az év legszórakoztatóbb sztárjának

2015. november 25. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aligha meglepő, hogy J.Law-t választották 2015 legviccesebb, legszórakoztatóbb hírességének, hiszen a 25 éves szőke szépség valóban megdolgozott a „címért”.

hirdetés

2015 egyaránt volt örömteli és szomorú év is Jennifer Lawrence számára. Idén került a mozikba a főszereplésével készült Az éhezők viadala-trilógia befejező része, öt másik filmen dolgozott ezidő alatt, a Dior reklámarca lett, számtalan díjra jelölték, melyek közül jó néhányat (köztük a legjobb színésznőnek járó díjat) is sikerült szobrocskára váltania. Mindezek mellett nem csoda, hogy ő lett a legjobban kereső színésznő, az Entertainment Weekly pedig az év legszórakoztatóbb sztárjának választotta, és a címlapjára is tette őt.

Fotó: Entertainment Weekly (Robert Trachtenberg)

Jen a tőle már jól megszokott szókimondó, őszinte stílusában mesélt a lap riporterének arról, hogy a fentiek fényében talán meglepő lehet, de a magánéletben csak kevesen veszik körül, és csak egy nagyon szűk baráti köre van, aki jóban-rosszban támogatja őt. Ennek okáról így mesélt:

Tapasztalatból mondom, hogy az emberek kevésbé érzik bűnösnek magukat, ha elkövetnek ellened valamit, amikor egyre híresebbé és gazdagabbá válsz. Azért, mert ha kikotyognak ezt-azt, az olyan jelentősséggel bír számukra, mintha csak lenyúlnának egy Snickerst a helyi patikából. A baráti köröm ehhez mérten viszonylag szűk. Ha úgy érzem, hogy valaki csak kihasznál, vagy érdekből barátkozik velem, nem ismek toleranciát, szemrebbenés nélkül elküldöm őt a francba. Elég jól működnek a radarjaim, a barátaim közül senki nem nézhet hülyének. Mindennek és mindenkinek valósnak kell lennie körülöttem.

A 25 éves szőkeség azt is elárulta, hogy a kollégái állnak hozzá a legközelebb, ami meglátása szerint korántsem meglepő, hiszen Az éhezők viadala forgatása során idejük nagy részét egymás mellett töltötték, ebből adódóan mindent tudnak egymásról.

Mindenkinek vannak olyan őrült szarságai, amiket legszívesebben nem mondana el senkinek, de ezt a fajta szégyenérzetet félreteszed, amikor napi 16 órát forgatsz valakivel egyfolytában. Josh Hutchersonnal, Liam Hemsworth-szel és Woody Harrelsonnal mi ilyen jól ismerjük egymást. Ezek az emberek mindenkinél többet tudnak rólam

– vallotta J.Law, és arról is szót ejtett, hogy nem ők az egyetlen kollégái, akikkel ilyen szoros barátságot ápol, ugyanis Amy Schumer és testvére, Kim Caramele is közel állnak hozzá, akikkel jelenleg egy közös film forgatókönyvén dolgoznak.

Ők ketten a legviccesebb ribik, akik valaha a világra jöttek! Ugyanakkor nagyszerű írók is. És nagyon gyorsak. A forgatókönyv remekül halad, és nagyon jól kijövünk egymással. Ez életem legmókásabb élménye, folyton csak nevetek, ha velük vagyok

– árulta el a színésznő, majd beismerte, hogy szeretne egyszer csak forgatókönyvíróként részt venni egy film forgatásán, és rendezőként is kipróbálná magát mintegy bebizonyítva: több van benne, mint amit gondolnak róla.

Szeretném megírni egy olyan film forgatókönyvét, amiben én magam nem szerepelek. És szívesen játszanám el kisebb, sötétebb karakterek szerepét is, valamint szeretnék egy vígjátékot rendezni. Azóta szeretném kipróbálni magam rendezőként, amióta színészkedni szerettem volna. Korábban azért nem beszéltem erről, mert nem az áhítozás, hanem a megvalósítás híve vagyok.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek