Starity

12 érdekesség, amit nem tudtál a Scorpions zenekarról

2015. december 07. 14:02   |   Szerző: Live Nation

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 29-én hazánkban ad koncertet Rudolf Schenker és Klaus Meine csapata a Papp László Budapest Sportarénában, ebből az alkalomból pedig összeszedtünk néhány kevéssé ismert érdekességet a zenekarról.

hirdetés
12 érdekesség, amit nem tudtál a Scorpions zenekarról

1. A banda az első 8 évében mindent maga csinált, a promóciót, a managementi feladatokat és a koncertszervezést is. 

2. 1973-ig összesen 4 alkalommal oszlott fel rövidebb időre a zenekar, többnyire a tagok kötelező sorkatonai szolgálata miatt.

3. Az első évben még Nameless néven léptek fel, de később Rudolf Schenker javaslatára megváltoztatták Scorpionsra.

4. Az első 2 évben Rudolf Schenker énekelt a fellépéseken, Klaus Meine csak 1969 végén csatlakozott a csapathoz, ráadásul addigra ő már a negyedik énekes volt a Scorpions élén.

5. Az első két albumukat még billentyűssel kiegészítve rögzítették, illetve koncerteztek ebben az időben, de Achim Kirsching 1974-es távozása után nem kerestek a helyére embert és azóta is a klasszikus, 2 gitár – basszusgitár – dob – ének felállásban léteznek.

6. 1975-ben, a harmadik albumuknál kezdtek el dolgozni Dieter Dierks producerrel, akinek a jellegzetes Scorpions hangzás köszönhető. Ezt követően egészen 1990-ig dolgoztak együtt, összesen 8 albumon, köztük a banda pályafutásának legnagyobb sikerein is.

7. Hivatalos statisztikai adatokkal kimutatható, hogy Európában a Still Loving You daluk sikere után 9 hónappal megugrott a gyerekszületések száma, hozzájárulva az utolsó nagyobb baby boom időszakhoz a kontinensen.

8. Nemzetközi, főleg amerikai karrierjük beindítása érdekében sokszor vállalkoztak előzenekari fellépőnek is, többek között a Genesis, a Kiss, az Aerosmith, az AC/DC és a Rainbow turnékon is láthatóak voltak.

9. Még több, később világhírű rock banda lépett fel pályafutásuk elején a Scorpions előzenekaraként, például az Iron Maiden, a Bon Jovi, a Def Leppard vagy a Skid Row.

10. 2001-ben Madrid egyik külvárosában, a Leganes negyedben utcát neveztek el a csapatról.

11. A Scorpions 50 éves pályafutása során több mint 80 országban lépett fel, és több mint 5000 koncertet adott.

12. 2010 áprilisától a Los Angeles-i RockWalk-on megtalálható kézlenyomatuk az örökkévalóságnak. Ők az első európai kontinentális művészek, akik ebben a megtiszteltetésben részesülhettek.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek