Starity

A Duran Durannal lépett fel Lindsay Lohan

2015. december 10. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztudott, hogy Lindsay Lohan színésznői karrierje újraélesztésén dolgozik, kedden azonban hangjával hívta fel a figyelmet, ugyanis ő is színpadra állt a Duran Duran londoni fellépésén.

hirdetés

Hihetetlen, de igaz! Tíz év után ismét mikrofont ragadott az elsősorban színésznőként ismert Lindsay Lohan, és meglepte azokat a szerencséseket, akik jegyet váltottak a Duran Duran londoni O2 Arena-beli fellépésére. Ugyan állítólag nem sokat énekelt, ám a hallgatóság mégis élvezte, hogy ő is tiszteletét tette a koncerten.

Lindsay egyébként 2004 és 2005 között próbálgatta a szárnyait énekesnőként, ám amikor nem jöttek be számításai, visszatért a filmezéshez. Pályája nem sokkal később kettétört, mivel amikor éppen volt szíves megjelenni a forgatásokon, akkor is részeg volt, így egy idő után már nem ajánlottak neki több szerepet. 2013-ban volt néhány cameo szerepe, de csak idén kezdett ismét forgatni. 

Nemrég kapott főszerepet egyébként a The Shadow Within című filmben, valamint az is elképzelhető, hogy visszatér a Hát nem baba! című, jövő decemberben megjelenő családi film folytatásában is. Lindsay láthatóan jó úton jár afelé, hogy ismét felépítse azt, amit annak idején lerombolt, az pedig már csak hab lenne a tortán, ha énekesnői karrierjét is új szintre tudná helyezni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek