Starity

Jolly attól tart, hogy elveszíti a hangját

2016. január 08. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mulatós sztár szájüregi műtétre készül, és már most tart az esetleges szövődményektől, melyek keresztbe tehetnek karrierjének.

hirdetés
Jolly attól tart, hogy elveszíti a hangját
Fotó: Facebook / Jolly & Suzy és a Románcok Csillagai

Elég komplikált operációm lesz. Három-négy fogamat, plusz a bölcsességfogaimat is ki kell majd húzni a műtét során. Gyakorlatilag szétverik a szájüregemet, sőt egy láthatatlan fogszabályzót is kapok. Rengetegen mondták már, hogy miért nem csináltatom meg a fogaimat, de egész egyszerűen féltem a műtéttől

– vallotta Jolly a Blikknek, és elárulta, hogy már véglegesen elhatározta magát arra, hogy kés alá feküdjön, és búcsút intsen édesapjától örökölt rossz fogainak.

Az énekes arról is őszintén mesélt, hogy orvosa szerint a beavatkozás után feltehetően fel kell keresnie egy beszédtanárt, a legjobban azonban mégis az aggasztja, hogy megváltozik a hangja, vagy ne adj' Isten, elveszíti azt.

Szinte rettegek, hogy megváltozik a hangom a műtét után! Nekem a hangom a mindenem, a megélhetésem, ha elveszíteném, az valóságos tragédia lenne a számomra 

– magyarázta az énekes, akinek már most tele van a naptára fellépésekkel.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek