Starity

Dukai Regina tiszta vizet öntött a pohárba párkapcsolatát illetően

2016. január 22. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Már az is megosztotta a közvéleményt, hogy a népszerű modell tíz évvel fiatalabb férfival alkot egy párt, a kapcsolatról azonban újabb, meglepő részletek derültek ki.

hirdetés

A Bors számolt be elsőként arról, hogy Dukai Regina a tőle tíz évvel fiatalabb Batik Bencével alkot egy párt, mely a jelentős korkülönbség miatt sokakat meglepett. Nemrégiben azonban újabb bennfentes kereste fel a napilapot, és hozta nyilvánosságra a piszkos kis részleteket a kapcsolatot illetően, miszerint a 22 éves sportoló nemrég szakított volt barátnőjével, de már akkor is képben volt nála Regina.

Bence és Virginia négy évvel ezelőtt jött össze, és való igaz, a lány néhány hete kiadta a labdarúgó útját, de nem távolodtak el egymástól. Olyannyira nem, hogy alig tíz nappal ezelőtt, amikor Bencét megműtötték, ő volt az, aki három napot vele töltött a kórházban. Igaz, akkor még fogalma sem lehetett arról, hogy igazak azok a pletykák, amelyekről korábban már hallott ugyan, de amiket a párja tagadott. Bence és Regina ugyanis állítólag már november óta találkozgatott, a bili azonban csak az elmúlt héten borult ki

hirdetés

– nyilatkozta a barát.

Érthető módon szerették volna megtartani magukénak a magánéletüket (Fotó: Facebook / Dukai Regina)

Regina azonban tagadja a vádakat, és úgy érezte, itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, így a Facebookon egy hosszú, őszinte, beismerő levélben vallott új kapcsolatáról, és megtudhattuk, hogy szó sincs arról, hogy elszerette volna egy másik nő párját, kapcsolatuk ugyanis akkor vált romantikussá, amikor a sportoló már az egyedülállók táborát erősítette.

A bejegyzésben szót ejt arról is a szőke szépség, hogy a korábbi rossz tapasztalatai miatt próbálja óvni magánéletét, és felháborítónak találja azt, ahogyan kiforgatják a körülötte történteket, és bűnbaknak kiáltják ki. Éppen ezért először és talán utoljára vallott a szerelmi életéről.

Szeretném tisztába tenni a dolgokat: Bencével már régóta ismerjük egymást, hiszen egy a baráti körünk és ha meg is jegyeztük, hogy egy jóképű fiúról van szó, egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy elszeressem, elvegyem őt párjától. December közepén döntöttünk úgy, hogy szeretnénk több időt együtt tölteni, hiszen sem nekem, sem pedig neki NEM VOLT párkapcsolata!!!!!!!!

– írta indulatosan Regina a közösségi oldalon. (A teljes bejegyzés itt olvasható.)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek