Nappalijából nyúlták le Schobert Norbi telefonját
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A fitneszguru úgy véli, egy ismerőse emelhette el a számára magas eszmei értékkel bíró készüléket.

Akarsz gyorsan 500 ezer forintot? A képen látható telefonomat, a saját nappalimból ellopták. Rajta pótolhatatlan családi fotók. Ami a legfontosabb, megtudni ki volt az? Aki ezen IMEI számú telefont most megvette, átvette, beszámította – jelentkezzen! Azt is kérem, hogy ki adta el neki, vagy számíttatta be! Jutalom: 500 ezer FT! Osszátok! Köszönöm! Norbi
– tette közzé felhívását a telefonról készült kép kíséretében Norbi a Facebookon.

Nem csoda, ha az üzletember szeretne a készülék – és annak eltulajdonítója – nyomára bukkanni, hiszen saját elmondása szerint pótolhatatlan tartalmakat tárolt rajta: a családi nyaralásokon megörökített emlékei mellett feleségéről, Rubint Rékáról készült aktfotókat is őrzött, legjobban azonban mégsem ezek kiszivárogtatásától tart, sokkal inkább az érdekli, ki az, aki elemelte a nappalijából a telefont.
Valószínűleg ismerős az illető, hiszen akárki nem jár a nappalimban. A gyerekek biztosan nem játszottak vele, mert erre is nagyon odafigyelünk. Mindig ugyanott volt a mobil, az eltűnését pedig néhány napja észleltük. Undorító ez az egész, napok óta azon gondolkodom, hogy ki lehet ez az ember?!? Egyszerűen fel akarom göngyölíteni az ügyet, megtudni, hogy kiben nem bízhatok
– nyilatkozta Norbi az ügy kapcsán a Blikknek.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
A letartóztatási képén rá sem ismerni.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Tegnap volt az első meghallgatás.