Starity

10 dal a 2000-es évekből, amiről teljesen megfeledkeztél

2016. január 28. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Ismét egy kis nosztalgiázásra invitálunk, ugyanis összegyűjtöttünk tíz olyan, a 2000-es évek elején debütált slágert, melyeket minden bizonnyal te is rongyosra hallgattál, ám az azóta eltelt másfél évtizedben teljesen elfelejtettél. Lássuk, melyek ezek!

hirdetés

Mandy Moore – Crush

Szinte mintha csak tegnap lett volna, pedig idén lesz 15 éve, hogy megjelent Mandy Moore saját magáról elnevezett stúdióalbuma, melynek egyik legnépszerűbb tétele a 2001 augusztusában debütált Crush volt. 

Mandy egyébként azóta szinte teljes mértékben fel is hagyott az énekléssel, legutóbbi korongja 2009-ben került az üzletek polcaira Amanda Leigh címen. Jelenleg sorozatokban láthatják rajongói. Tavaly olyan alkotásokban csillogtatta meg tehetségét, mint a High School USA!, a Red Band Society és a Callie seriff és a vadnyugat.

Michelle Branch – Breathe

Michelle több mint tíz évvel ezelőtt, 2005-ben jelentette meg Breathe címre keresztelt kislemezét, fülbemászó hangzásvilágával pedig örökre belopta magát a szívünkbe. Ugyan az énekesnő jelenleg is aktív, ennek ellenére ritkán hallhatunk felőle. Legutóbbi korongja 2003-ban jelent meg, azóta csupán egyetlen kislemezt dobott piacra 2010 júliusában, de már meg sem közelítette korábbi sikereit.

hirdetés

Vanessa Carlton – Ordinary Day

Ha meghallod Vanessa nevét, biztosan neked is az A Thousand Miles című dal jut eszedbe, de nem szabad elfelejteni, hogy ezen kívűl is akadtak sikeres és fülbemászó dalai az énekesnőnek, aki tavaly októberben dobta piacra ötödik, Liberman címet viselő lemezét.

Hilary Duff – Come Clean

A szőke szépség nevét elsősorban klasszikus tinifilmjeinek köszönhetően ismerik a legtöbben, így örömmel emlékeztetünk mindenkit, hogy a színésznő a 2000-es évek elején az egyik legnépszerűbb énekesnők közzé tartozott, és olyan nagy sikerű slágerek köthetők a nevéhez, mint a Come Clean, a So Yesterday vagy a Wake Up.

Hilary egyébként tavaly júliusban jelentette meg legújabb lemezét, a Breathe In. Breathe Out.-ot, melyen olyan tételek kerültek elhelyezésre, mint a Sparks, az All About You és a My Kind.

JoJo – Leave (Get Out)

Szinte hihetetlen, de JoJo mindössze 14 éves volt 2004-ben, amikor megjelent a Leave (Get Out), és ezzel együtt a hírnév is utolérte. A még most is csak 25 éves barna hajú szépség az azóta eltelt években többször is megpróbált visszatérni a popiparba több-kevesebb sikerrel. Legújabb kislemeze tavaly decemberben debütált #LoveJo2 címen.

Stacie Orrico – (There's Gotta Be) More To Life

Stacie az ezredfordulón jelentette meg első albumát, ám a siker csak három évvel később, a saját magáról elnevezett korongjának megjelenését követően mosolygott rá, melyen olyan slágerek sorakoztak, mint a Stuck, az I Promise vagy az I Could Be The One.

Az énekesnő sajnos azóta igencsak eltűnt a köztudatból, legutóbb tíz évvel ezelőtt adott ki albumot a Beautiful Awakening képében, ám ez már korántsem volt olyan sikeres, mint elődje. 

Ashlee Simpson – La La

Emlékeztek még arra az időre, amikor Jessica Simpson húga híresebb volt, mint későbbi (azóta ex)férje, a Fall Out Boy éléről ismert Pete Wentz? Pedig bizony, nem volt az olyan régen! Az énekesnő nevét 2001-ben ismertük meg sorozatszerepei miatt: játszott például a Hetedik mennyországban és a Már megint Malcolmban is, majd feltűnt nővére valóságshow-jában, később pedig saját reality műsort kapott.

A fentiek mellett Ash a popiparban (is) építgette karrierjét, melynek legfontosabb mérföldköve az Autobiography című lemez megjelenése volt. Legutóbb 2008-ban hallhattuk énekelni, azóta szinte teljesen eltűnt, és főállású anya lett belőle – második gyermeke tavaly augusztusban jött világra.

Christina Milian – When You Look At Me

Ha a 2000-es években voltál tinédzser, akkor biztosan emlékszel, hogy nem volt sulibuli Christina Milian slágere nélkül. Érdekesség, hogy az énekesnő azóta sem tudta felülmúlni korábbi sikereit, legutóbbi nagylemeze pedig 2006-ban látott napvilágot. Ezt tavaly követte a 4U című kislemez, ám azóta is nagy a csend körülötte.

Ami karrierjét illeti, Christina már egy másik piacra próbál betörni: egy évvel ezelőtt indult hódító útjára a Keeping Up With The Kardashians mintájára épülő valóságshow-ja, a Christina Milian Turned Up.

Jennifer Love Hewitt – BareNaked

Még most is hihetetlen, hogy röpke tíz évvel ezelőtt még nem csak a televíziók képernyőjén, hanem a színpadokon is viszontláthattuk a Szellemekkel suttogó sztárját. A színésznő háta mögött mindössze két stúdióalbum és néhány tűrhető sláger áll, az utóbbi években viszont inkább színésznőként, producerként és íróként kamatoztatta tehetségét, de rendezőként is kipróbálta magát.

Liz Phair – Why Can't I

Az alábbi szerzemény ha címről nem is, de belehallgatva biztos neked is ismerősen cseng majd, hiszen számtalan tinivígjátékban felcsendült, így hallhattad a Szerelmi leckék hitetleneknekben, a Nyerj egy randit Tad Hamiltonnal!-ban vagy a Hirtelen 30-ban is – többek között.

Az énekesnő egyébként a mai napig aktív, legutóbbi korongja öt évvel az azt megelőző után, 2010-ben került az üzletek polcaira. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek