Starity

Az idei Grammy-díjátadó volt az első, melyen Demi Lovato részt vett! Tudd meg, miért!

2016. február 16. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minden előadó életében hatalmas jelentőséggel bír a Grammy-díjátadó gála, hiszen csakis a legjobbakat jelölik, díjazzák, és ők azok a szerencsések, akik a vendégeket szórakoztathatják.

hirdetés

A fentiek fényében nem csoda, ha Demi Lovatót is meghívták fellépőnek idén, hiszen számtalan nagy sikerű sláger van az énekesnő háta mögött, ezúttal azonban nem a saját, hanem Lionel Richie szerzeményeivel szórakoztatta közönségét kollégáival karöltve.

A 23 éves barna hajú szépséget a népszerű rádiós műsorvezető, Ryan Seacrest kapta mikrofonvégre az előadás előtt, az interjú keretein belül pedig kiderült: ez az első alkalom, hogy Demi megjelenik a Grammyn.

Nagyon izgatott vagyok amiért itt lehetek a Grammy-díjátadón. Korábban nem vettem részt rajta, mert egyszer a menedzserem azt mondta, hogy addig mindenképp várnom kell vele, amíg nem kérnek fel átadónak, amíg nem jelölnek vagy nem kapok lehetőséget fellépni. Szóval, most itt vagyok, és fellépek, ami miatt nagyon izgatott vagyok

– magyarázta az énekesnő, aki szót ejtett nyár elején induló, Nick Jonasszal közös fellépéssorozatáról, a Future Now címre keresztelt turnéról is.

A Future Now turné nagyon izgalmasnak ígérkezik, mert Nick is és én is játszunk majd új dalokat az új albumainkról meg ilyesmi, ami nagyon király lesz. El kellene jönnöd neked is, hogy megbizonyosodj róla

– ugratta Ryant, majd így folytatta:

Nickkel nemrég alapítottuk meg a lemezkiadó cégünket, a Safehouse Recordsot, így már nemcsak legjobb barátok, hanem üzleti partnerek is vagyunk, ezért is indulunk közös turnéra, ami nagyon jó buli lesz.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek