Starity

Korábban teljesen megégett arca miatt csúfolták, ma már ő a legprofibb sminkes a világon!

2016. március 05. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Shalom Nchom egy átlagos nigériai kislánynak született, ám kilencéves korában súlyos égési sérüléseket szenvedett, ami miatt az egész élete megváltozott.

hirdetés

Mint említettük, Shalom Nchom élete kilencéves korában vett váratlan fordulatot, ugyanis ennyi idős volt, amikor egy baleset következtében forró olaj csapódott az arcára és a nyakára, ami miatt megváltozott a bőre. Sajnos helyzetét nem könnyítették meg iskolatársai, akik leplezetlenül bámulták és gúnyolták a lányt, akinek fejében már az öngyilkosság gondolata is felmerült.

A baleset után az életem egyáltalán nem olyan lett, mint amilyennek lennie kellett volna. A gyerekek, de még a felnőttek is megbámultak, bárhol is jártam. Úgy éreztem magam, mint egy élő szobor, akihez eljönnek az emberek, hogy megbámulhassák, ez pedig odáig vezetett, hogy egyre durvábban bántam én is azokkal, akik rajtam legeltették a szemüket

– vallotta a lány a BuzzFeednek.

A megváltás ott érte utol, ahol a legkevésbé várta: az interneten. Shalom tizenhárom éves volt, amikor elkezdett érdeklődni a sminkelés iránt, és számtalan Hogyan készült?-videót nézett meg a YouTube-on, mire elhatározta: ha másoknak sikerült, neki is fog.

Shalom a sminkelésben találta meg az örömét, és legnagyobb meglepetésére jónak bizonyult: sérüléseit profikat megszégyenítő ügyességgel tüntette el a kíváncsi tekintetek elől, ezáltal pedig ismét szívesen járt közösségbe.

A lány jelenleg húszéves, és igen nagy sikerrel vezeti saját, Shalom Blac névre keresztelt YouTube-csatornáját, melynek keretein belül nemcsak sminkelni tanulhatunk meg profin általa, hanem azt is elleshetjük tőle, hogyan fedjük el bőrünk szépséghibáit.

Mindennél fontosabb, hogy szeresd önmagad – sminkkel és anélkül is. A smink számomra nem a boldogság oka. Én azért vagyok boldog, mert szeretem önmagam

– nyilatkozta Shalom.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek