Starity

17 érdekesség, amit nem tudtál a 17 éves Brooklyn Beckhamről

2016. március 06. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogy elszállt az idő! – gondolhatja Victoria és David Beckham, akiknek elsőszülöttje a napokban ünnepelte 17. születésnapját.

hirdetés
17 érdekesség, amit nem tudtál a 17 éves Brooklyn Beckhamről

A sztárcsemete születése óta a köztudatban van, ami nem is csoda olyan híres emberek gyerekeként, mint Victoria és David Beckham. Az ifjú titán azonban immár (jobbára) önállóan építi a karrierjét, és fiatal kora ellenére milliók rajonganak érte. Követői legnagyobb örömére a 17 éves Brooklyn előszeretettel enged bepillantást átlagosnak nem mondható életébe, a naptárában pedig szinte minden nagyobb, vörös szőnyeges program benne szerepel.

Népszerűség ide vagy oda, úgy tűnik, Brooklyn közel sem az elkényeztetett sztárcsemeték életét éli, ugyanis igyekszik többnyire átlagos maradni. A vele hasonló korú tinédzserekhez hasonlóan ő is szívesen tölti a szabadidejét a barátaival, gyakran meglátogatja az edzőtermet, ám legkedveltebb elfoglaltsága a fotózás. És hogy mit lehet még tudni a jó géneket örökölt idősebb Beckham-srácról? Elhoztunk néhány érdekességet!

1. Imád snowboardozni, gördeszkázni és focizni.

2. Édesapja elmondása szerint az átlagos tinédzserek életét szeretné élni. Az idősebbik fiam abban a korban van, amikor szívesen elmenne ide vagy oda, nekem pedig vissza kell tartanom, és meg kell magyaráznom, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket az átlagos gyerekektől eltérően nem tehet meg – nyilatkozta egy korábbi interjúban David.

3. Remekül focizik, de nem ebben a szakmában képzeli el a jövőjét.

4. Gyerekkora óta rajong Justin Bieber zenéjéért.

5. Csálé fogai miatt 2012-ben fogszabályzót kellett viselnie.

6. Imádja a kicsi gyerekeket.

7. Édesapja elsőszámú rajongójának tartja magát: míg David aktívan sportolt, minden mérkőzésen ott drukkolt a győzelméért.

8. Imádja az édesanyját: ha David egyéb elfoglaltságai miatt nem ér rá megjelenni Victoriával egy-egy neves eseményen, szívesen elkíséri őt helyette.

9. Részmunkaidős állást vállalt egy kávézóban. Ugyan szüleinek köszönhetően, ha nem akarna, akár soha nem is kellene dolgoznia, ám 2014 májusában mégis úgy döntött, kipróbálja, milyen dolgozó embernek lenni, így részmunkaidős állást vállalt az iskola mellett.

10. Szereti a vízi sportokat, ha ideje engedi szívesen szörfözik.

11. Szülei 2013-ban engedték meg neki, hogy csatlakozzon az Instagramhoz, a Twitterre pedig 2014-ben regisztrált.

12. Ha szülei romantikázni szeretnének, szívesen vállalja, hogy vigyáz a kisebb testvéreire.

13. Egyszer feltűnt Gordon Ramsay A Pokol konyhája című műsorban.

14. Tizenöt éves volt, amikor először került címlapra. 

15. Még a keresztszülei is híresek: keresztapja Elton John, keresztanyja pedig Elizabeth Hurley.

16. Keresztnevét a New York-i Brooklynról kapta, mert édesanyja ott esett teherbe vele.

17. Szerepelt a The Vamps' Wake Up című videoklipjében.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek