Starity

Visszatér a képernyőre a Hal a tortán

2016. március 07. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő héttől ismét képernyőre kerül a TV2 méltán népszerű gasztro reality műsora.

hirdetés
Visszatér a képernyőre a Hal a tortán
Fotó: TV2

Március 16-ától megújult szabályokkal tér vissza a Hal a tortán, melynek első vendégei Liptai Claudia, Till Attila, Tóth Gabi és Vera, valamint Sipos Péter és Tamás lesznek. A műsorvezetői feladatokat Kovács Lázár látja majd el, akinek az lesz a feladata, hogy megnehezítse a játékosok dolgát egy kvízjáték keretein belül, kedvenceink pedig a szerzett pontok alapján juthatnak hozzá az értékes hozzávalókhoz.

A fentiek értelmében azok a játékosok indulnak a legnagyobb eséllyel, akik helyesen felelnek a kérdésekre, ők ugyanis azokat az alapanyagokat szerezhetik meg, melyekre valóban szükségük van. Ezzel szemben, ha helyteleünl válaszolnak, akkor egy nehezített menüsor hozzávalóit kapják majd meg. Mindezek mellett immár nem áll rendelkezésükre korlátlan idő, ugyanis mindösszesen három órát kapnak a főzésre, és ezt is tovább nehezítik különböző trükkökkel.

A műsor új szabályainak köszönhetően igazán izgalmas lesz a főzés, hiszen a sztárok nem mindig azt készítik, amit szeretnének, sőt! Garantálom, hogy nem lesz könnyű dolguk! Küldetésre fel!

– nyilatkozta Lázár a visszatérő műsor kapcsán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek