Starity

Hailey Baldwin: „Számomra idegen felnőttek és tinédzserek bántalmaztak”

2016. április 05. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szőke szépség mindössze 19 éves, ám nem könnyű harc áll mögötte. Híres család sarjaként nemcsak a hírnév adta lehetőségekkel kellett megbirkóznia, hanem az irigyek népes táborával is.

hirdetés

Hailey Baldwin nemrég a W magazint avatta be érzéseibe és gondolataiba, így megtudhattuk, hogy korántsem volt egyszerű dolga. A még most is pimaszul fiatal szőkeség jelenleg modellként építi a karrierjét, és bár siker ide vagy oda, saját bevallása szerint rengetegen drukkolnak azért, hogy kudarcot valljon.

A csajok nem piszkáltak a középsuliban, mert többségében magántanuló voltam. Helyettük számomra idegen felnőttek és tinédzserek bántalmaztak a világ minden tájáról

– vallotta interjújában Hailey, akinek mindeközben az a teher is nehezíti a vállát, hogy kilépjen híres rokonai (édesapja nem más, mint Stephen Baldwin színész, nagybátyja pedig Alec Baldwin) árnyékából.

És hogy mit gondol a családját oly nagy mértékben meghatározó filmiparról és úgy általában a színészkedésről? Azt is elárulta!

A színészi véna a családom sajátja. Az unokatestvéreimmel és a nővéremmel mindig azt mondogattuk, hogy ez egy olyan örökség, amit életben kell tartani. A jövőben pedig szeretném kipróbálni magam színésznőként

– vallotta a szőkeség.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek