Starity

Szépen gyógyul az Útvesztő forgatásán megsérült Dylan O'Brien

2016. április 06. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű filmsorozat Thomasát alakító színész márciusban sérült meg forgatás közben.

hirdetés
Szépen gyógyul az Útvesztő forgatásán megsérült Dylan O'Brien
Fotó: 20th Century Fox

Nagy volt az ijedtség az Útvesztő harmadik és egyben befejező részének forgatásán nemrégiben, ugyanis egy rosszul sikerült akciójelenetben Dylan O'Brient elütötte egy autó, amibe be kellett volna ugrania. A színészt természetesen rögtön a baleset után kórházba szállították, ahol kiderült: több csontja is eltörött, emiatt pedig a forgatásokat el kellett halasztani addig, míg fel nem épül.

Tegnap azonban kollégája, Giancarlo Esposito nyilvánosságra hozta, hogy Dylan gyorsan gyógyul, és hat hét múlva már munkába is állhat a stábbal, ám addig szigorú pihenésre van ítélve orvosai által.

Dylan szépen gyógyul, és pár hét múlva csatlakozhat hozzánk

– magyarázta Esposito az E! Newsnak.

Az Útvesztő franchise első része egyébként 2014-ben került a mozikba James Dashner regénysorozata nyomán olyan sztárok főszereplésével, mint a fent említett Dylan O'Brien, Will PoulterThomas Brodie-SangsterKi Hong Lee, Aml Ameen, Blake Cooper és Kaya Scodelario. Ezt követte a második rész 2015-ben hasonló sikerrel. A harmadik rész mozikba kerülését 2017 februárjára datálták a készítők, ám a forgatások elhúzódása miatt valószínűleg csak az év nyarán kerül majd a filmvászonra a Wes Ball rendezte alkotás.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek