Starity

Ryan McCartan gyűrűt húzott Dove Cameron ujjára

2016. április 15. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Háromévnyi randizás után ereszkedett fél térdre Liv és Maddie-beli kolléganője előtt a színész.

hirdetés

Az ezredik posztomat a menyasszonyomnak ajánlom. Alig hiszem el, hogy így hívhatlak. Köszönöm, hogy igent mondtál nekem

– írta a kettejükről készült alább látható felvétel mellé Ryan McCartan az Instagramon.

Dove és Ryan egyébként a Liv és Maddie című sorozat forgatásán ismerkedett meg és szeretett egymásba, románcukat pedig 2013 augusztusában vállalták fel először nyilvánosan. A szerelem és a romantika azóta sem veszett ki a kapcsolatból, így nem meglepő, hogy a 22 éves színész elérkezettnek látta az időt arra, hogy feltegye szerelmének a nagy kérdést. 

Az első randinkunk elvittem őt vacsorázni, majd elmentünk a Bourgeois Pignek nevezett hollywoodi helyre, ahol egymás után rendeltük a cidereket. Csak ültünk abban az aranyos kis helyiségben, iszogattunk és megállás nélkül beszélgettünk. Még aznap elvittem a Hollywood Hillsre, ahonnan 360 fokos kilátás nyílik Hollywoodra és az egész völgyre. Csak ültünk ott és néztük a fényeket, a Hollywood feliratot és a Griffith Park Obszervatóriumot. Nagyon romantikus volt az egész. Hajnali háromig maradtunk: beszélgettünk és gyönyörködtünk a fényekben, aztán hazavittem őt. Az volt életem legtökéletesebb és legromantikusabb első randija

– nosztalgiázott a J-14-nek adott interjújában McCartan.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek