Starity

A gyerekei miatt nem válik Hajós András

2016. április 28. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű televíziós személyiség házasságát nem a szerelem, hanem a közös gyerekek tartják össze.

hirdetés
A gyerekei miatt nem válik Hajós András

Egy évvel ezelőtt derült fény arra, hogy Hajós András egy tőle húsz évvel fiatalabb hölgynek csapja a szelet, a románcot pedig az érintett is felvállalta nem sokkal később hozzátéve, hogy szerettei – így szülei, felesége, gyerekei és barátai is – tudnak a viszonyról.

Van két gyerekünk, miattuk élünk évek óta barátságban egymás mellett, egy háztartásban, de már rég nem, mint férj és feleség

– nyilatkozta a Blikknek Hajós.

Egy neve elhallgatását kérő bennfentes a közelmúltban vallott a Hot! magazinnak arról, hogy meglátása szerint továbbra sincs válás a láthatáron, mivel kényelmes Andráséknak a kialakult helyzet.

Az ő esetükben nem kerül szóba a válás! Évek óta tartják fenn így a kapcsolatukat, és ezen nem is kívánnak változtatni. Aztán, hogy mit hoz a jövő, egyelőre nem lehet tudni

– vallotta a barát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek