Starity

Nagynénje gyámsága alá kerül Damu Roland újszülött kislánya

2016. május 04. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Április elején jött világra a színész kislánya, de mivel már a várandósság alatt elvették a felügyeleti jogot a szülőktől, a családban kerestek megoldást a problémára.

hirdetés
Nagynénje gyámsága alá kerül Damu Roland újszülött kislánya
Fotó: Facebook

Köztudott, hogy hatalmas botrány előzte meg Damu Roland és felesége, Edina kislányának világrajövetelét, ugyanis amellett, hogy a szülők folyamatosan veszekedtek, a kismama a terhessége ideje alatt is masszívan italozott. Kislányuk, Maja ennek ellenére szerencsére egészségesen, bár koraszülöttként jött a világra, mivel az orvosok úgy látták jobbnak, ha idő előtt ugyan, de világra segítik a kicsit.

Mint említettük, a szülőktől elvették a kicsi feletti felügyeleti jogot, és bár Damu azt hangoztatta, hogy inkább állami gondozásba adná – az akkor még meg sem született – lányát, végül beleegyezett, hogy a kis Maja Edina testvérénél, Katinál kerüljön elhelyezésre. Ezügyben találkozott a közelmúltban a házaspár az érdi gyámhivatal előtt, ahol a Blikk olvasó-riportere lencsevégre kapta őket. 

A nővérem jött értem autóval, siettünk, hogy a fél hármas etetésre visszaérjek a kórházba Majácskához. Már több mint két kiló, orvosi felügyeletre sincsen már szüksége. Szépen eszik, régen nincs inkubátorban, tulajdonképpen csak a helyet foglaljuk más elől. Roland is aláírta a szükséges papírokat, és beleegyezett, hogy a testvérem legyen Maja ideiglenes gyámja. A hivatalban megígérték, hogy a lehető leggyorsabban elkészítik a határozatot, ami alapján kiadja a kórház kislányomat a nagynénjének

– nyilatkozta a lap megkeresésére Edina, és hozzátette, hogy a törvény szerint egy év múlva felülvizsgálásra kerül a jelenleg még készülőben lévő határozat, és kérvényezheti a kislány nála való elhelyezését.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek