Starity

Húsz év után ismét Magyarországra jön a Red Hot Chili Peppers

2016. május 05. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Live Nation nemrég jelentette be, hogy hamarosan valóra válik a Red Hot Chili Peppers-rajongók álma, ugyanis a csapat ősszel ellátogat hozzánkba is legújabb korongja népszerűsítő turnéjának keretein belül.

hirdetés
Húsz év után ismét Magyarországra jön a Red Hot Chili Peppers

Június 17-én, a Warner Bros. Records gondozásában kerül az üzletek polcaira a fennállásának 33. évfordulóját ünneplő csapat tizenegyedik stúdiólemeze The Getaway címmel, ehhez pedig természetesen egy átfogó, világkörüli fellépéssorozat is tartozik, melynek állomásai között húsz év után Budapest is szerepel.

A több millió eladott példányszámmal, hat Grammy-díjjal és a Rock & Roll Hírességek Csarnokában kiállított viaszbábukkal is rendelkező együttes szeptember 1-jén, a Budapest Arénában áll majd színpadra a hazai közönség elé. A jegyek árusítása május 13-án 9 órától veszi kezdetét, melyek ára a koncertre való bejutás mellett a The Getaway című lemez egy példányát is tartalmazza majd.

Kíváncsi vagy a csapat legsikeresebb alkotásaira? Korábbi cikkünkben részletesebben is olvashatsz róluk!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek