Véget ért Ozzy és Sharon Osbourne házassága
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Júliusban ünnepelte volna harmincnegyedik házassági évfordulóját a sztárpár.

Számtalan alkalommal felröppent a pletyka Ozzy és Sharon házassága alatt, miszerint gond van a paradicsomban, és az egykori szerelmesek a válás mellett döntöttek, ám egyik híresztelés sem bizonyult igaznak – egészen mostanáig.
A Mirror úgy tudja, hogy a 67 éves rocklegenda egy 45 éves sztárfordásszal, Michelle Pugh-gal csalta a feleségét, aki – miután tudomást szerzett a viszonyról – kiadta csalfa kedvese útját.

Sharon egyébként mindössze 18 éves volt, amikor a Black Sabbath-ot menedzselő édesapja, Don Arden útján megismerte a rebellis zenészt, akivel nem sokkal később randizni is kezdett. Mikor Ozzy 1979-ben kivált a zenekarból és szólókarrierbe kezdett, barátnőjét választotta menedzserének. Több se kellett a párnak, 1982-ban Maui szigetén oltár elé álltak, házasságuk ideje alatt pedig három gyermekük (Aimee, Kelly és Jack) született.
Viharos kapcsolatuk hosszú évtizedeken át foglalkoztatta a médiát, életükről 2002 és 2005 között The Osbournes címmel valóságshow-t forgatott az MTV. Ozzy egyre mértéktelenebbé váló alkohol- és drogfogyasztása azonban alaposan rányomta a bélyegét a kapcsolatra, ám a zenész saját bevallása szerint már több mint három éve tiszta.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Az első nyilvános szereplése.
Fehérneműben pózolt.
Nagyon hamar szerelmes lett.