Starity

Ilyen varázslatos esküvőt még nem láttál! A Harry Potter-sorozat ihlette a szerelmespár menyegzőjét

2016. május 11. 16:04   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Biztosan te is elképzelted már, milyen fantasztikus lenne egy olyan iskola tanulójának lenni, mint a Roxfort, ahol a matek helyett számmisztikát, a kémia helyett bájitaltant, a történelem helyett pedig mágiatörténetet tanulhatnál. Az Egyesült Királyságban élő szerelmespárnak, Cassie-nek és Lewisnak is ez volt az álma, így életük legfontosabb eseményét is összekötötték J. K. Rowling varázsvilágával.

hirdetés

A harmincas éveik elején járó szerelmesek életét nagyban meghatározta a J. K. Rowling teremtette varázsvilág, így nem volt kérdéses, hogy nagy napjukat is ennek a jegyében ünneplik meg.

Lewis egy Roxfortba szóló jeggyel ajándékozta meg élete párját a 30. születésnapján, ami az orlandói Universal Stúdióban található Harry Potter Worldbe szólt. Az utazás jól sikerült, a fiatalembernek pedig sikerült meglepnie Cassie-t, amikor fél térdre ereszkedett előtte, és feltette a kérdést: Hozzám jössz feleségül?

Cassie természetesen igent mondott Lewisnak, így kezdetét vette az esküvő tervezése, melynek témája természetesen Harry Potter varázsvilága volt. A pár kézfogójának helyszínéül a manchesteri Midland Hotel szolgált, a kiegészítőket, kellékeket pedig az eBay-en, és különböző second hand üzletekben szerezték be.

A menyegzőre 130 vendég kapott meghívást, akik roxforti levelük mellé egy varázspálcát is kaptak ajándékba. Ahogy az egész miliő, úgy az eskü sem volt szokványos: a pár ugyanis a sorozatból is ismert megszeghetetlen esküvel fogadott egymásnak örök hűséget.

Cassie és Lewis természetesen ügyeltek a részletekre is: a menyasszony és a koszorúslányok csokrát 20 használt Harry Potter-regényből készíttették el – egy ugyanezen anyagból készült virág pedig a vőlegény öltözékének dísze volt.

A gyűrűnek is különleges helye volt az ujjakra kerülésig, ugyanis a Harry Potter és a félvér herceg című kötet azon oldalán került elhelyezésre a felhúzásig, ahol elhangzik Perselus Piton híressé vált szállóigéje, az Always, azaz mindig.

Különlegesség, hogy a fogadáson négy hosszú asztal várta a vendégserget, melyeket a Roxfort házai (Griffendél, Hollóhát, Hugrabug, Mardekár) után neveztek el. Az est fénypontja természetesen az ínycsiklandozó torta volt, melynek tetején egy LEGO-ból készült Bellatrix Lestrange és egy Voldemort figura volt – ők voltak ugyanis Cassie kedvenc karakterei.

Ez volt minden, amire valaha is vágytam: az elképzelhető legvarázslatosabb esküvő

– lelkendezett az ara egy interjúban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek