Kilenc évnyi házasság után válik James McAvoy és Anne-Marie Duff
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
James és Anne-Marie mindezidáig álompárként éltek a köztudatban, ennek azonban most vége – hivatalosan is beismerték, hogy válnak.

Egy hivatalos közleményben tudatta a publikummal a színészpáros, miszerint a közelmúltban úgy döntöttek, külön utakon folytatják. Kapcsolatukat igyekeztek visszafogottan, a nyilvánosságtól elzártan élni, így amellett, hogy ritkán jelentek meg együtt a hivatalos rendezvényeken, akig ejtettek szót a hosszú évek óta tartó románcról.
A legnagyobb szomorúsággal tudatjuk, hogy úgy döntöttük, elválunk. Hamarosan megkezdjük életünk új szakaszát barátokként, melyben továbbra is szeretettel és tisztelettel bánunk egymással, és közös kisfiunkat helyezzük a középpontba. Mindenkit arra kérünk, hogy tartsa tiszteletben a döntésünket, legfőképpen a gyerekünk nyugalmának megőrzése érdekében
– nyilatkozta a sztárpár.
James és Anne-Marie egyébként 2004-ben, a Shameless forgatásán ismerkedett meg egymással, és a baráti munkakapcsolatból hamarosan szerelem lett. Életüket két évvel később, 2006 októberében kötötték össze. Kapcsolatukból egyetlen gyermek (Brendan) született, akinek 2010-ben adott életet a színésznő.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Visszatért a Velünk véget írónője.
Az első nyilvános szereplése.
Fehérneműben pózolt.
Nagyon hamar szerelmes lett.