Egymillió dollárt fizetnének a lapok Rob Kardashian születendő gyermekének első fotóiért
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alig, hogy bejelentették a várandósság hírét, máris hatalmas az érdeklődés Rob és Blac közös gyermekéért.

Januárban vette kezdetét Rob Kardashian és Blac Chyna kapcsolata, és aligha meglepő, hogy hatalmas botrány lett belőle, hiszen a modell korábban Tygával, Kylie Jenner volt barátjával randizott, kapcsolatukból pedig gyerekük is született.
Kardashianék azonban Rob kedvéért túlléptek a dolgon, és befogadták a családba a lányt, akinek nem sokkal később Rob meg is kérte a kezét. Ha mindez nem volna elég, a szerelmesek a hónap elején nyilvánosságra hozták, hogy szülői örömök elé néznek.
A legújabb Kardashian-baba érkezése őszre várható, a külföldi sajtó pedig már most megőrül a még meg nem született kicsiért. A Mirror úgy tudja, hogy a lapok egymillió dollár (kb. 274 millió forint) körüli összeget ajánlanak a csecsemőről készült első fotók közzétételének jogáért, Robék azonban egyelőre nem írtak alá semmit.
A családja nagyon boldog, amiért ilyen sugárzóan örömittasnak láthatja Robot. Ez az egyetlen dolog, ami érdekli őket. Ami Blacet és Robot illeti, nagyon izgatottak a kicsi miatt! Rob igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy Blac könnyen viselje a terhességet, és ne hajtsa túl magát
– nyilatkozta a várandóssággal kapcsolatban egy bennfentes.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.