Starity

Meglepő vallomás: Magánéleti problémái miatt nyúlt kábítószerhez Horgas Eszter

2016. május 30. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

A világhírű fuvolaművész a Best magazinnak vallott élete egyik legrosszabb időszakáról.

hirdetés

A jelenleg boldog párkapcsolatban élő Horgas Esztert a Best magazin interjúvolta meg, a beszélgetés során pedig többek között szó esett zátonyra futott első házasságáról is. Saját bevallása szerint e válságos, sötét időszakban került sor élete első kábítószeres élményére, mely rövid időre ugyan, de a rabjává tette.

Az életem nem volt zökkenőmentes, tönkrement a házasságom, és akkor még egy gyerekkel tanácstalan voltam, hogy mit tegyek. Váljak, maradjak? Nem volt mintám, csak a félelem. Ebben a lelkiállapotomban aztán elvittek egy társaságba, ahol megkínáltak marihuanával. Elszívtam, és azt éreztem, hogy sokkal jobban vagyok, felszabadultam, minden feszültség elszállt belőlem, felül tudtam kerekedni a napi gondokon

– magyarázta a művésznő, majd hozzátette életét imádott nagypapája mentette meg, ugyanis az ő kedvéért mondott le a marihuánáról.

Eszter azt is elárulta, hogy papája előtt nem voltak titkai, így a fentiek tudomásában joggal aggódott érte. Egy beszélgetés során aztán ígéretet tett neki, hogy leszámol a kábítószerrel, erre pedig 1994 őszén sor is került: egy életre letette a füves cigarettát, és azóta sem engedett a csábításának.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek