Starity

Négy év után sem ismerik fel rajongói a Trónok harca sztárját

2016. június 23. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az HBO sikersorozatában, a Trónok harcában Yara Greyjoy-t alakító színésznőt szinte sosem ismerik fel az utcán.

hirdetés

Gemma Whelan 2012-ben csatlakozott a Trónok harca stábjához, és azóta is folyamatosan láthatjuk karakterét, mi több: idén minden eddiginél több szerep jut neki az egyre izgalmasabb történetben. A 35 éves színésznő a Good Morning Britain című beszélgetős műsor keretein belül számolt be a sorozattal járó tapasztalatairól.

Mostanában kicsit többször fordult elő, hogy felismertek, mert ebben az évadban több a dolgom, de az emberek általában nem szoktak megállítani az utcán

– nyilatkozta Gemma, majd hozzátette, hogy míg korábban azt kérték tőle, ne áruljon el kulisszatitkokat a folytatással kapcsolatban, mostanra változott a helyzet, hiszen a történet megálmodója, George R. R. Martin még nem végzett az új kötettel, így a rajongók először izgulhatnak igazán kedvenceikért.

Gemma a sorozatban Yara Greyjoy-t alakítja I Fotó: HBO

Érdekesség, hogy nem Gemma az egyetlen, aki mellett szó nélkül elmennek az utcán, ugyanis a sorozat egyik főszereplőjét, Daeneryst alakító Emilia Clarke is hasonló gondokkal küzd, melyről az ausztrál Vogue-nak nyilatkozott korábban.

Ha végigmegyek az utcán Kit Haringtonnal és Gwen Christie-vel vagy bárki mással a sorozatból, a rajongók általában úgy állítanak meg, hogy Nem készítenél rólunk egy képet?. Én meg csak annyit szoktam mondani, hogy De, persze

– vallotta nevetve Emilia.

A Daeneryst életre keltő Emilia Clarke is hasonló gondokkal küzd I Fotó: HBO

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek