Louis Tomlinson harcba szállt Briana Jungwirth-szel: közös felügyeleti jogot követel a kis Freddie felett
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 24 éves énekes szeretne minél több időt tölteni a fiával, így benyújtotta a közös felügyeleti joggal kapcsolatos kérelmét a Los Angeles-i bíróságon.

Louis Tomlinson kisfiának januárban adott életet Briana Jungwirth, és a kicsi azóta is édesanyja felügyelete alatt áll azzal a kitétellel, hogy az apa bármikor meglátogathatja őt. A szülők közötti kapcsolat azonban korántsem problémamentes, ugyanis egy bennfentes nemrég arról számolt be, hogy Louis már nem szívesen látott vendég Jungwirthéknél.
Louis és Briana kapcsolata elérte a mélypontot. Louis már nem szívesen látott vendég Brianáéknál. Nagyon feszült a helyzet, a kicsit is egy parkban adják át egymásnak
– nyilatkozta a forrás.
Az énekes egyébként azóta bolondul a kicsiért, hogy világra jött – többek között miatta tette át székhelyét az Egyesült Államokba –, így aligha meglepő, hogy szeretne még többet együtt lenni a fiával anélkül, hogy folyamatosan az órát kellene néznie, mikor jár le a közösen tölthető idő.


Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Így reagált a híresség.
Nagy a dráma most körülöttük.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.