Starity

Három év után ismét összejöttek a V, mint Viktória sztárjai

2016. július 01. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 2010 és 2013 között futott sorozat szereplőgárdája születésnapján lepte meg a Cat Valentine-t alakító Ariana Grandét.

hirdetés

Igencsak kitettek magukért Ariana Grande szerettei idén, ugyanis a 23 éves színész-énekesnő születésnapját napokig ünnepelték. Legutóbb V, mint Viktória-beli kollégái lepték meg egy medencés bulival az énekesnőt, az eseményről pedig természetesen több felvétel is tanúskodik.

Daniella MonetMatt BennettLeon Thomas III és Avan Jogia mind-mind kivették a részüket Ari szórakoztatásából, aki láthatóan remekül érezte magát régóta ismert barátai társaságában.

Ari egyébként a sorozat kezdetétől annak végéig alakította Catet, később pedig önálló műsorban, a Sam & Catben bizonyíthatott. 2010-től 2014-ig a két szériát összesítve 92 epizódban láthattuk Cat szerepében, ezt követően – és azóta is – énekesnői pályáját helyezte előtérbe.

Tavaly négy rész erejéig ismét feltűnt a televíziók képernyőjén a Scream Queens című horror-vígjátéksorozatban, de saját bevallása szerint nem tervez komolyabb szerepet vállalni egyetlen produkcióban sem.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek