Louis Tomlinsont dühíti, amiért Briana Jungwirth úton-útfélen mutogatja közös csemetéjüket
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Egyre jobban elmérgesedik a kapcsolat Freddie szülei között, akik jelenleg is a kicsi feletti felügyeleti jogért harcolnak egymással.


Louis Tomlinson és Briana Jungwirth között egyre feszültebb a viszony, pláne amióta az énekes a bírósághoz fordult, hogy több időt tölthessen januárban született kisfiukkal, Freddie Reignnal. A One Direction 24 éves énekese közös felügyeleti jogot szeretne a kicsi felett, ami azt jelentené, hogy legalább annyi időt tölthetne a babával, amennyit Briana.
A Metro úgy tudja, hogy Louis mindezen túl azt is kérvényezte a bíróságon, hogy szabályozhassa a Freddie-ről a világhálóra kerülő felvételeket, ugyanis nagyon zavarja, amiért exe úton-útfélen mutogatja a kisfiút.
Louis előzetes jóváhagyási jogot szeretne a Freddie-t ábrázoló, Briana által közzétett képek felett. Briana úgy véli, hogy büszke édesanyaként joga van megörökíteni a fiát és közzétenni a képeket, és Louisnak nincs oka panaszkodni, hiszen soha egy rossz szóval nem említette őt egyetlen posztban sem
– olvasható a TMZ beszámolójában.
A szülők közti kapcsolat egyébként végérvényesen megromlott: Louis már nem szívesen látott vendég Jungwirthéknél, így Freddie-t is egy parkolóban szokták átadni egymásnak.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Egy időre jegeli a barátságot.
Még csak 13 éves, de valóságos díva!
Persze, hogy van beceneve!
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Beadta a válási papírokat
Kifütyültékőt a szurkolók.