Starity

Így nézett ki az esküvőn a 17. házassági évfordulóját ünneplő David és Victoria Beckham

2016. július 04. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A divattervező és az exfocista 1999. július 4-én állt oltár elé az írországi Luttrellstown kastélyban.

hirdetés

David Beckham és Victoria Adams kapcsolata 1997-ig nyúlik vissza, ugyanis ekkor ismerkedett meg egymással az akkoriban már népszerű focista és a Spice Girls énekesnője. Szerelmük a pletykák ellenére is kiállta az idők próbáját, amit az esküvővel koronáztak meg.

Kapcsolatuk 17 éve alatt az azóta divattervezőként tevékenykedő énekesnő négy gyermeknek (köztük három fiúnak és egy lánynak) adott életet.

Azta! 17 éve ezen a napon történt. Nagy szerencsém volt, hogy találkoztam valakivel, aki ugyanazokat a dolgokat akarja az életben, mint én. Azóta született négy csodálatos gyerekünk, akiknek nem is kívánhatnék szeretőbb és gondoskodóbb anyát. Boldog évfordulót, szeretlek!

– írta David a közösségi oldalain a lent látható kép kíséretében.

Victoria pedig így emlékezett élete nagy napjára:

Nagyon szeretve és áldottnak érzem magam. A legjobb barátom, a szerelmem. A legkedvesebb ember, aki nap mint nap inspirál engem. Boldog évfordulót kívánok a világ valaha volt legjobb férjének és édesapájának.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek