Starity

Liam Payne és Cheryl Cole kapcsolata újabb mérföldkőhöz érkezett

2016. július 11. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Legutóbbi döntésük is a kapcsolat komolyságát hivatott bizonyítani, melyről az Instagramon számoltak be.

hirdetés

Még nincs egy éve, hogy egymásra talált Liam Payne és Cheryl Cole, ám kapcsolatuk láthatóan napról napra komolyabb. A sztárpár már a románc elején összebútorozott, közös otthonukat pedig Liam Watson névre keresztelt kutyusa mellett immár egy új házi kedvenccel is megosztják, akit közösen vettek magukhoz a minap.

A családunk új tagja. Túl aranyos.. és persze a kutyus is az

– írta az énekesnő a szerelméről és az új négylábúról készült felvétel mellé az Instagramon.

A pár Abbie Sissontól fogadta örökbe az izgő-mozgó csivava kölyköt, akire minden valószínűség szerint a saját gyerekükként vigyáznak majd. Sokan úgy vélik, hogy az állat örökbefogadása egyfajta próba a következő nagy mérföldkő, a gyerekvállalás előtt, ugyanis köztudott, hogy a szerelmeseket jó ideje foglalkoztatja a családalapítás gondolata.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek