Starity

Prostitúcióval vádolják hazánk egyik legszebb lányát

2016. július 19. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vasárnap adták át a koronát az ország legszebb lányának, ám már most hatalmas botrány van kibontakozóban a szépségkirálynő-választás körül, ugyanis a verseny közönségdíjasát prostitúcióval vádolják.

hirdetés
Prostitúcióval vádolják hazánk egyik legszebb lányát
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Gelencsér Tímea lett az ország legszebb lánya idén, de Dézsányi Biankának sincs oka szomorkodni, aki a verseny közönségdíjasaként távozhatott a vasárnapi megmérettetésről. Új címét azonban nem sokáig élvezhette a barna hajú szépség, ugyanis kiderült, hogy 2011-ben tanúként hallgatták ki a Répás Lajos-féle prostiügyben.

A vádirat szerint ugyanis Biankát több más lánnyal együtt egy luxushotelbe közvetítették ki, ahol 17 évesen egy órán át kellett kényeztetnie egy meg nem nevezett férfit. Répás ügyét hosszú ideje tárgyalják, ugyanis állítólag három éven át futtatott lányokat, akiknek az volt a dolguk, hogy tehetős politikusokat és labdarúgókat szórakoztassanak. 

Erről nem volt tudomásom. A felkészítőtáborban volt egy beszélgetés valamennyi részt vevő lánnyal, amikor megkérdeztem, van-e bárkinek bármi mondandója, amiről jobb, ha tudok, természetesen nem jelentkezett senki. Ugyan nem kértünk tőlük erkölcsi bizonyítványt, de ez ütközik a verseny szabályzatával. Amennyiben bebizonyosodnak az állítások, akkor Dézsányi Biankát kizárom a versenyből és a nyereményeit is visszavesszük

– nyilatkozta a Borsnak a verseny szervezője, Sarka Kata a botrány kirobbanása kapcsán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek