Starity

Elhunyt a legendás filmrendező, Garry Marshall

2016. július 20. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színészként és producerként is elismert filmrendezőt 81 éves korában érte a halál.

hirdetés
Elhunyt a legendás filmrendező, Garry Marshall

Garry Marshall tragikus váratlansággal bekövetkező haláláról testvére, Penny értesítette a sajtót, megerősítve, hogy a rendező tegnap este, 81 éves korában vesztette életét. A halál okai egyelőre ismeretlenek.

Garry karrierje az 50-es években vette kezdetét, de csak a 60-as években robbant be a köztudatba. Pályája elején színészként próbált érvényesülni, és a közönség olyan alkotásokban láthatta, mint a Folytatásos forgatás, a Micsoda csapat!, a Hókusz pókusz vagy az Irány az éden. Időközben ráérzett a rendezés ízére is, ráadásul nagyon jónak bizonyult benne. Nevéhez olyan nagy sikerű alkotások köthetőek, mint a Micsoda nő, az Oltári nő, a Neveletlen hercegnő, a Kisanyám – avagy mostantól minden más, a Valentin nap, a Szilveszter éjjel és a közelmúltban bemutatott Anyák napja.

A rendezőt szerettei és rajongói mellett imádott családja (felesége, Barbara és gyermekei, Kathleen, Scott és Lori) gyászolják.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek