Starity

Élőszereplős mozifilm készül a Pokémonból

2016. július 21. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha az 1990-es, 2000-es években voltál gyerek, akkor te is azok közzé tartozol, akik az eredeti célközönsége voltak az újraéledőben lévő Pokémon-láznak.

hirdetés

Fotó: The Pokémon Company

A közelmúltban megjelent Pokémon Go névre keresztelt játéknak köszönhetően újraélhetjük a gyerekkorunkat, hiszen Pikachu és társai ismét köztudatba kerültek. Az alkalmazás sikerének köszönhetően egyezségre jutott a Legendary Entertainment és a The Pokémon Company, így rövidesen filmvászonra viszik kedvenceink történetét.

A film középpontjában egy fiatalember, Tim Goodman áll majd, aki azért érkezik Rhyme Citybe, hogy megkeresse elveszettnek hitt édesapját, ott azonban egymásba botlanak Pikachuval, aki az egész életét fenekestül felforgatja.

A Pokémonból egyébként 1998-ban készült először mozifilm, mely több folytatást is megért több-kevesebb sikerrel, de élőszereplős változat még nem készült belőle. Ez többek között betudható annak, hogy nem is volt rá kereslet, ám a Pokémon Go megjelenésével – és annak sikerével – ismét megnőtt az érdeklődés a „szörnyecskék” iránt.

A történet Japánban való megjelenéséért a The Pokémon Company együttműködő partnere, Toho vállalja a felelősséget, míg a világ többi táján a Universal Pictures forgalmazza majd a filmet, melynek forgatási munkálatai várhatóan 2017-ben kezdődnek meg.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek