Starity

Hamarosan megérkezik a Sonata Arctica új albuma

2016. július 22. 11:11   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hamarosan a boltok polcaira kerül a finn zenekar új lemeze, melyet egy hosszú turné fog követni.

hirdetés
Hamarosan megérkezik a Sonata Arctica új albuma
Fotó: Facebook / Sonata Arctica

2014-ben jelent meg a Sonata Arctica legutóbbi nagylemeze Pariah's Child címen, később pedig a srácok bejelentették, hogy fennállásuk 15 éves évfordulója alkalmából újra kiadják első albumukat, az Eclipticát. A finnek akkor az új albummal a magyar közönséget sem felejtették el megörvendeztetni, ugyanis 2014 áprilisban a Club 202-ben léptek fel a hazai rajongók előtt. 

A Tony Kakko vezette csapat tavaly azzal a meglepetéssel rukkolt elő, hogy egy karácsonyi kislemezt dobnak piacra, amely a Christmas Spirits elnevezést kapta, és tavaly decemberben került a lemezboltokba. A korong mindössze egyetlen dalt tartalmaz, de annak meghallgathatjuk az eredeti, a rádióbarát és a nagyzenekaros változatát is.

Tegnap viszont egy újabb lemez érkezéséről rántották le a leplet, amely a The Ninth Hour elnevezést kapta, és amelynek már az albumborítóját is megcsodálhatjuk. Mindezeken től megtudhattuk azt is, hogy a lemez megjelenését követően egy kisebb turné veszi majd kezdetét, amit egy, a Leaves' Eyesszal közös koncetsorozat fog követni.

https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/13775973_10154284665727969_1047552757684082395_n.jpg?oh=cd8fa161f83c397dce3de23a890ed40a&oe=582C90C5
Az album borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek