Starity

10 szerelmespár, akik közös dalt készítettek

2016. július 22. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkben a teljesség igénye nélkül olyan párokat gyűjtöttünk össze, akik ismeretségük óta nemcsak egymásba szerettek, hanem közös dallal is jelentkeztek.

hirdetés

Jason Derülo & Jordin Sparks 

2013-at írtak a naptárak, amikor Jason piacra dobta harmadik, Tattoos címet viselő stúdióalbumát, melyen több duett is helyet kapott - közülük is kiemelkedett az akkori szerelmével közösen készített Vertigo című nóta. A dalt végül nem másolták ki kislemezre, ám így is a korong egyik legjobbjának tartják számon.

A szerelmesek egyébként három évig alkottak egy párt, szakításukra nem sokkal a fent említett lemez – és így a Vertigo – megjelenése után, 2014-ben került sor.

Jessica Simpson & Nick Lachey

16 évvel ezelőtt, 2000-ben jelent meg az énekespáros közös dala, akik se veled – se nélküled kapcsolatukról voltak híresek. A dal megjelenésekor éppen együtt voltak, két évvel később pedig oltár elé is álltak, majd Newlyweds címmel önálló valóságshow-t kaptak az MTV-n, ám 2005-ben mégis a válás mellett döntöttek.

Tim McGraw & Faith Hill

A két countrysztár 1996-ban ismerkedett meg egymással, amikor az énekesnő még akkori producerével, Scott Hendricksszel járt jegyben. Vonzalmuk kölcsönösnek bizonyult, így viszonyt kezdtek, később pedig hivatalosan is felvállalták a kapcsolatukat, és még abban az évben oltár elé álltak. Közös szerzeményüket néhány hónappal később, 1997 májusában adták ki.

Az énekespár azóta is boldog házasságban él, kapcsolatukból három gyermekük (Gracie Katherine, Maggie Elizabeth és Audrey Caroline) született.

John Mayer & Katy Perry

John hatodik stúdióalbumán, a Paradise Valley-n került elhelyezésre a Who You Love címre keresztelt nóta, melyet Katy közreműködésével készített. A dal a korong harmadik kislemezeként látott napvilágot 2013 szeptemberében, amihez videoklipet is készítettek, majd nem sokkal később úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják.

Jennifer Lopez & Marc Anthony

A két énekes 1998-ban rögzítette a No Me Ames című nótát, mely végül J.Lo bemutatkozó lemezére, az On the 6-re került fel olyan slágerek mellé, mint az If You Had My Love, a Waiting For Tonight és a Let's Get Loud.

Érdekesség, hogy Jen és Marc ekkor még nem alkottak egy párt, csak évekkel később, 2004-ben kezdtek randevúzni. Életüket még abban az évben összekötötték a házasság kötelékében, négy év múlva pedig ikreik (Emme és Max) születtek. 2011-ben bejelentették szakításukat, pár hónap múlva pedig a válókeresetet is beadták.

Rihanna & Chris Brown

2011-ben készítette el Birthday Cake címet viselő szerzeményét Rihanna, melyet a Talk Talk Talk nevű albumán helyezett el, négy hónap múlva pedig ismét elővette a szerzeményt, és új köbtösbe bújtatta szerelme közreműködésével. A két énekes kapcsolata közel sem volt drámamentes, ugyanis Brown 2009-ben brutálisan megverte a barbadosi szépséget, ezt követően még évekig éltek se veled – se nélküled viszonyban.

Beyoncé & Jay Z

2003 májusában jelentette meg a Destiny's Childból kivált Beyoncé a Crazy In Love című dalt, melyet az egy hónappal később megjelent bemutatkozó szólólemezére tett fel. A dalban Jay Z is köreműködött, és ezidőtájt kezdtek pletykálni a kapcsolatukról is, amit sokáig nem erősítettek meg.

A pár 2008-ban állt oltár elé, lányuk, Blue Ivy pedig 2012-ben jött világra. Az énekesnő és a rapper azóta is boldog házasságban élnek, karrierjük során több közös dalt is készítettek a fent említett Crazy In Love-on kívül.

Juliet Simms & Andy Biersack

A két rocker End Of The World címmel készített közös dalt Juliet tavaly megjelent All or Nothing című középlemezére, amihez videoklipet is forgattak kettejük főszereplésével. A pár egyébként hosszú évek óta él boldog párkapcsolatban, idén áprilisban pedig össze is házasodtak a legközelebbi családtagjaik és barátaik jelenlétében.

Shaun Morgan & Amy Lee

2004-ben jelentette meg a Seether Broken című szerzeményét, melyben az énekes akkori barátnője, az Evanescencéből ismert Amy Lee is közreműködött. A dal páratlan siker lett rockzenei körökben: a legtöbb slágerlistára felkerült, az eladások után pedig arany- és platina minősítést szerzett.

A pár a Broken megjelenése után nem sokkal szakított, a zátonyra futott kapcsolatból pedig mindkettejük zenekara igen jól profitált: az Evanescence The Open Door című albumának több dalát is Shaun ihlette, a Seether pedig a Finding Beauty In Negative Spaces című lemezen állított örökséget az emlékeknek.

Avril Lavigne & Chad Kroeger

2013 októberében jelent meg Lavigne Let Me Go című szerzeménye, melyben férje, a Nickelbackből ismert Kroeger is közreműködött. A dal az énekesnő egy hónappal később megjelent, saját magáról elnevezett stúdióalbumát hivatott népszerűsíteni, ami szintén sikeres lett, de azóta is nagy a csend Avril körül.

A pár tavaly jelentette be, hogy külön utakon folytatják, de mivel azóta is sok időt töltenek együtt, rendre felröppen a pletyka, hogy újra közel kerültek egymáshoz.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek