Starity

PLL: Valakit meggyilkolnak a következő epizódban

2016. július 25. 09:09   |   Szerző: Selz

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pretty Little Liars következő része augusztus 2-án kerül vetítésre, és úgy tűnik, búcsút kell vennünk egy karaktertől. VIGYÁZAT, SPOILERVESZÉLY!

hirdetés
PLL: Valakit meggyilkolnak a következő epizódban
Fotó: Freeform

Június 21-én startolt a Pretty Little Liars hetedik, egyben legutolsó évada. A sorozat írónője, Marlene King korábban már elárulta, hogy annak ellenére, hogy ez az egyik legromantikusabb évad, ebben halnak meg a legtöbben. A következő rész egyhetes kihagyás után, augusztus 2-án kerül majd adásba, és az epizódismertető alapján izgalmasnak ígérkezik.

A Rosewoodi Rendőrség elkezdi felgöngyölíteni a lányok nyomait, ami ahhoz vezeti őket, hogy megkérdőjelezzék Rollins halálát. Hanna belső harcot vív, hogy elmondja-e a rendőröknek az igazságot, míg Ezria (Ezra & Aria) kínos szituációban találja magát. Jenna lerántja a leplet egy titkáról, és fény derül arra is, kivel dolgozik együtt. Ali tudomást szerez arról, hogy a lányok Hanna megmentése érdekében feladták őt, mint Charlotte gyilkosát, ennek pedig nem lesz jó végkimenetele. Eközben eltesznek valakit láb alól, amiért nem a megfelelő csapatban játszott

– olvasható a leírásban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek