Starity

12 érdekesség, amit talán még nem tudtál a Matilda, a kiskorú boszorkány című filmről

2016. augusztus 03. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tegnap volt húsz éve, hogy a mozikba került a Mara Wilson főszereplésével készült Matilda, a kiskorú boszorkány című családi film, ez alkalomból pedig összegyűjtöttünk 12 ismert és kevésbé ismert érdekességet a történetről.

hirdetés
12 érdekesség, amit talán még nem tudtál a Matilda, a kiskorú boszorkány című filmről
Fotó: TriStar Pictures

1. A film Roald Dahl 1988-ban piacra dobott Matilda című regénye nyomán készült, melyből 1990-ben musical is született.

2. A történet Danny DeVito rendezésében került a mozivásznakra, ami azért is érdekes, mert ezt megelőzően korábban nem rendezett még gyerekeknek szóló filmeket. Hogy teljes legyen a kép, színészként is megcsillogtatta tehetségét: ő alakította a címszereplő Matilda (Mara Wilson) édesapját, Harryt.

3. A készítők eredetileg a Kincsvadászokat is jegyző Richard Donnert kérték fel rendezőnek, de ő végül nem vállalta a feladatot.

4. A Matilda szüleit alakító Danny DeVito és Rhea Perlman a valóságban is házasok voltak a film forgatásakor, ezért is alkottak olyan jó párost. Válásukat 40 együtt töltött év után 2012-ben mondták ki, de azóta ismét visszataláltak egymáshoz.

5. Miss Honey szerepét elsőként Mariska Hargitay-nak ajánlották fel, ő azonban köszönte szépen, nem kért belőle, így végül Embeth Davidtz kelthette életre a karaktert.

6. Roald Dahl író is feltűnt a filmben: őt láthattuk a Miss Honey édesapját ábrázoló festményen.

7. Az író feleségének is jutott egy pici hely a történetben, ugyanis a tanárnő Liccy babáját Dahl feleségéről nevezték el.

8. A gyerekek nemcsak a filmvásznon rettegtek az Agatha Trunchbull igazgatónőt alakító Pam Ferristől, hanem az életben is. A színésznő ugyanis a forgatási szünetekben is tartotta magát karakterének ijesztő voltához, hogy még hitelesebb legyen a gyerekek félelme. (További érdekesség, hogy ő alakította Marge Dursley-t a Harry Potter és az azkabani fogolyban.)

9. Biztosan emlékszel még a fiúra, akit Trunchbull igazgatónő tortaevéssel büntetett enyves kezéért. Az őt alakító Jimmy Karz napjainkban elismert orvos a maga szakterületén.

10. A Matildát alakító Mara Wilson visszavonult a színészettől és íróként épített karriert magának. Jelenleg olyan magazinok hasábjain publikál, mint a Huffington Post, a Cracked és a Jezebel, 2013-ban pedig színdarabírásban is kipróbálta magát: művét egy New York-i fesztiválon mutatták be.

11. Keaton és Kylie Tyndallt is meghallgatták Matilda szerepéért, de olyan betegek voltak azidőtájt, hogy nem tudtak hiteles alakítást nyújtani.

12. Mara Wilson édesanyjánál a forgatás alatt mellrákot diagnosztizáltak, és még a film befejezése előtt életét vesztette. Mara ennek ellenére is befejezte a filmet, a készítők pedig elhunyt édesanyjának ajánlották a kész művet.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek