Starity

Eminem testőre kitálalt! A rappert kétszer is meg akarta öletni a rettegett producer

2016. augusztus 05. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Meglepő vallomással állt elő Eminem egykori testőre, Big Naz, ugyanis nyilvánosságra hozta, hogy védencét két ízben is meg akarták ölni, amíg mellette dolgozott.

hirdetés
Eminem testőre kitálalt! A rappert kétszer is meg akarta öletni a rettegett producer

Big Naznek ugyancsak meg kellett dolgoznia a pénzéért, míg Eminemet védte, ugyanis a világ legsikeresebb fehérbőrű rappere többször is életveszélybe került, amíg együtt dolgoztak. A testőr elmondása szerint a rapperek világában ismert Suge Knight producer kétszer is megpróbálta eltenni láb alól Eminemet, akinek hajszálon függött az élete.

2001-ben, a Source Awardson került sor az első esetre, amikor összefutottunk Suge Knighttal és a csatlósaival. Ott támadtak Eminemre, ahova a testőrök már nem kísérhették el az előadókat. Észrevettem, hogy ezek a piros pólót viselő fickók útját állták a folyosón

– nyilatkozta a Mirrornak Big Naz, aki az utolsó pillanatban menekítette ki a rappert szorult helyzetéből, ám itt még nem volt vége a vesszőfutásnak, ugyanis kis idő elteltével Hawaii-on akartak rajtuk ütni. 

hirdetés

Amikor a gép leszállt, húsz felfegyverzett zsaru fogadott minket, és figyelmeztettek, hogy Suge Knighték a velünk utazó Snoop Dogg-got akarják elkapni. Knigh ötven emberét küldte ránk, hogy félbeszakítsák a fellépést. Amikor odaértünk, véget ért a vakációzó mód, elzártak minket. Golyóálló mellényt adtak a zenészekre és a velük utazó feleségeikre, barátnőikre.

Szerencsére Eminem ezt is megúszta, ahogyan az életét többször fenyegető Suge Knight a börtönt. Utóbbi ugyanis az alvilág koronázatlan királyaként szerteágazó kapcsolatot épített ki a rend őreivel, így mindig sikerült megúsznia a börtönt egészen 2015 februárjáig, amikor is gyilkosság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették. Jelenleg is az ítéletére vár.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek