Starity

Zayn Malik megszabadult a Perrie Edwardsra emlékeztető tetoválásától

2016. augusztus 05. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 23 éves énekes három évvel ezelőtt tetováltatta magára akkori barátnője képregénymását.

hirdetés

Zayn Malik és Perrie Edwards megközelítően három évig alkotott egy párt, amikor derült égből villámcsapásként robbant a hír, hogy pontot tettek kapcsolatuk végére. Azóta egy év telt el, és míg Perrie azóta is az egyedülállók táborát erősíti, addig Zayn továbblépett Gigi Hadid oldalán.

Az egykori szerelmesek a szakítás óta szóba sem állnak egymással, ám egy igen jelentősségteljes dolog, nevezetesen egy tetoválás még mindig emlékeztetett románcukra, melyet Zayn 2013-ban varratott jobb felkarjára szerelmének jeléül. Az ábra Perrie-t ábrázolta képregényhősként, ám a minap végérvényesen megszabadult tőle az énekes, ugyanis egy másik tetoválással lefedette az ábrát.

A közelmúltban intett búcsút az ábrának

A minta egyébként még a januárban megjelent Pillowtalk című kisfilm forgatásán is a karján éktelenkedett, pedig akkor már Hadiddal alkotott egy párt az énekes. Gigi nemrég a Snapchaten tett közzé egy friss felvételt szerelméről, amint éppen vacsorát készít, és a szemfüles rajongók ekkor szúrhatták ki először a szembetűnő változást, ugyanis Malik pólójának ujja alól már egy másik tintacsoda kandikál ki.

Fotók: Snapchat / Gigi Hadid

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek