Starity

7 híresség, aki gyilkosság áldozata lett

2016. augusztus 09. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sajnos a végzet kedvenceinket sem kerüli el, és a halált ők sem tudják kijátszani. Cikkünkben hét olyan hírességet szedtünk össze, akik gyilkosság áldozatai lettek.

hirdetés

Christina Grimmie (1994 – 2016)

A közelmúltban történt tragikus események emlékére cikkünket a YouTuberből nemzetközileg elismert popcsillaggá váló Grimmie-vel kezdjük. A fiatal tehetség mindössze 15 éves volt, amikor általa is kedvelt előadók slágereit kezdte feldolgozni és közzétenni a legnagyobb videómegosztó oldalon.

Előadását élvezettel hallgatták rajongói, elismerő szavaiknak köszönhetően pedig Christina mert nagyot álmodni, így 2014-ben jelentkezett az amerikai Voice-ba. Tehetségével nemcsak a tévénézőket, hanem a zsűrit is lenyűgözte, így egészen a harmadik helyig menetelt. Ezt követően a karrierje is beindult: rövid, ám annál tartalmasabb pályafutása során mindössze egy stúdióalbumot, egy válogatásalbumot és két középlemezt dobott piacra.

Tragikus halála 2016. június 11-én következett be, röviddel az orlandói The Plaza Live-ban adott fellépése után. Christina éppen a rajongóinak osztott autogrammot, amikor egy 27 éves fiatalember, Kevin James Loibl négy lövéssel leterítette őt, majd magával is végzett. A lány mindössze 22 éves volt. 

Gianni Versace (1946 – 1997)

Versace neve nem véletlenül lehet ismerős, ugyanis ő volt az a bizonyos divattervező, aki 1978-ban megalapította a mára már világhírű márkát, mely napjainkban is piacvezető, akárcsak évtizedekkel korábban. Gianni családjától alapvetően nem állt messze a divatipar, hiszen édesanyja maga is varrónő volt, fia pedig állandóan körülötte szorgoskodott, így aligha meglepő, hogy rövid időn belül eltanulta a szakma csínját-bínját.

Versace 25 éves volt, amikor Reggio di Calabriából Milánóba költözött. Itt figyeltek fel rá a Genny & Callaghan-házak „nagykutyái”, akik rögtön megbízták egy kollekció tervezésével. A próbamunka jól ment, így később újabb rendeléseket kapott, és rövidesen meg tudta nyitni saját divatházát. 

A tervezőre 1982-ben a szerelem is rátalált Antonio D'Amico modell személyében, kapcsolatuk pedig – Gianni ígéretes karrierjéhez hasonlóan – egy tragikus reggelen ért véget 1997. július 15-én. Az ekkor 50 éves Versace ugyanis szokásos reggeli sétájáról tért haza miami villájához, amikor egy rá már várakozó férfi, Andrew Cunanan lelőtte őt, később pedig maga is öngyilkos lett.

John Lennon (1940 – 1980)

A Beatles legendás énekeseként ismert dalszerző története is széles körben ismert, hiszen egy egész generáció siratta annak idején a zseniális „költőt”. John a második világháború idején született és cseperedett fel. A zene iránti szeretete és jó hallása már egészen fiatal korában megmutatkozott, családtagjai is rendelkeztek némi zenei háttérrel. 

Lennonra a legnagyobb hatást a klasszikus rock n' roll gyakorolta, első zenekarát pedig az 1950-es évek végén alapította meg. A csapat több névváltáson is túlesett, mire zenésztársaival elkeresztelték Beatlesre. Ezt követően a zenekar megállíthatatlannak bizonyult, ők lettek a beat mozgalom szószólói, és a 20. század legfontosabb dalszerzőinek tartották őket. 

Az 1970-es évekre azonban a srácok a szakítás mellett döntöttek, Lennon pedig szólókarrierbe kezdett, és szerencséjére Fortuna ekkor is a tenyerén hozdozta. Időközben a szerelem is rátalált Yoko Ono oldalán, ketten együtt pedig a békét hirdették mindenek felett. A pár azon a bizonyos decemberi napon is együtt volt (egy fotózáson vettek részt), amikor sor került a John elleni merényletre.

1980. december 8-át írtak a naptárak, John és Yoko pedig a Dakota-házban fotóztatta magát a Rolling Stone magazin fotósával. A délelőtt délutánba fordult, amikor a sztárpár elhagyta az épületet, mely előtt összefutottak egy Mark David Chapman nevű férfival, aki ekkor már elhatározta magát a tettre, végrehajtására azonban még nem volt mersze.

Lennont meglátva autogrammot kért a zenésztől, sőt közös fotó is készült róluk. Johnnak ezt követően David Geffennel volt találkozója új lemeze ügyében, majd amikor innen visszatértek a Dakota-házba Yokóval, meglepődve látta, hogy a délután látott férfi még mindig ott strázsál. Chapman végül egy váratlan pillanatban fegyvert rántott és ötször (egyet elvétett) rálőtt. A 40 éves zenészt kórházba szállították, életét megmenteni azonban nem tudták.

John Fitzgerald Kennedy (1917 – 1963)

Az Amerikai Egyesült Államok 35. elnökeként ismert Kennedyt kongresszusi követként tevékenykedett édesapja már gyerekkorától a politikai pályája készítette – aki természetesen nem okozott csalódást a nagy elvárásokat támasztó papának. John 1940-ben szerezte meg diplomáját a Harvardon, ám a háború közbeszólt, így a haditengerészetnél helyezkedett el. Századosi rangra tett szert, ráadásul különleges kitüntetésben is részesült halálmegvető bátorságáért cserébe.

1945-ben egy komolyabb sérülést követően szerelt le, majd újságírónak szegődött, később pedig beváltotta apjának tett ígéretét: politikai pályára lépett. 1961-ben elnöknek választották. Fő céljának a maffia felszámolását tekintette, de tervei között a titkosszolgálat átszervezése is szerepelt. Egyes állítások szerint épp e tervei jelentették végzetét, ugyanis 1963. november 22-én, 46 éves korában érte a halál.

Kennedy Dallasba repült, hogy részt vegyen egy rendezvényen, melynek keretein belül többek között a következő évi elnökválasztást készítette volna elő, ám sajnos már nem volt alkalma megérkezni a helyszínre. Az őt szállító és kísérő konvoj ugyanis dugóba került, és csak lépésben tudott haladni, amikor váratlanul felcsendültek a lövések, melyek a torkán és fején találták el az elnököt. Már halott volt, amikor kórházba szállították, életének megmentésére lehetőség sem volt. Gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot két nappal később Jack Ruby bártulajdonos hasba lőtte, aki belehalt sérüléseibe.

Tupac Shakur (1971 – 1996)

A mai napig az egyik legelismertebb rappernak tartott Tupac élete sem volt egyszerű. Vér szerinti édesapját nem ismerte, édesanyja második férje nevelte fel. Középiskolás korában művészetet tanult, vonzotta a színészet és a költészet, de már ekkor is a zene felé húzott a szíve. Egy szervezett koncerten aztán felfigyeltek rá, és megkapta élete első szerződését, innen pedig egyenes, ugyanakkor rögös út vezetett a világhírnévig, mely a botrányok köveiből volt kirakva.

A rapper első lemeze 1991-ben jelent meg, mely igen jó kritikákat kapott, ám neve egybemosódott egy állítólagos lövöldözéssel, melyben egyébként részt sem vett. 1993-ban újabb lövöldözési botrányban találta magát: ekkor rálőtt egy szolgálaton kívüli rendőrre, később pedig szexuális erőszakkal vádolták – utóbbiért el is ítélte a törvényhozás.

1994 novemberében gyilkosságot kíséreltek meg ellene (öt ízben lőttek rá), és ki is rabolták, ám szerencsére túlélte a támadást. Még fel sem épült sérüléseiből, amikor három hónappal később meg kellett kezdenie börtönbüntetését. Ezidő alatt új hobbit talált magának az olvasás képében, 11 hónappal később pedig elhagyhatta a fegyházat, ám szabadságának nem sokáig örülhetett. 

1996. szeptember 16-án egy fellépésre tartott, ám szerencsétlenségére ekkor épp nem viselte az amúgy mindig hordott golyóálló mellényét. Útja során összetűzésbe keveredett egy bandataggal, ám ennek nem tulajdonított különösebb jelentősséget. Az őt szállító autó éppen a fellépés helyszíne elé gördült, amikor megállt mellettük egy másik jármű, melyből tüzet nyitottak a rapperre. Tupacet rögtön kórháza szállították, ahol súlyos sérülései miatt mesterséges kómában tartották, de három nap után elhalálozott. 25 éves volt.

Sharon Tate (1943 – 1969)

Sharon az 1960-as évek egyik legígéretesebb karrier előtt álló színésznője volt, akit brutális kegyetlenséggel mészároltak le gyilkosai. A bájos szőkeség már babakorában szépségversenyt nyert, ám szülei sokkal inkább azt szerették volna, ha normális életet él, messze a szórakoztatóipar ártó közegétől.

A fiatal lány azonban beleszeretett a színjátszásba, és mivel jónak is bizonyult benne, több kisebb szerepben is kipróbálhatta magát, mielőtt megkapta volna első komoly lehetőségét. Ugyanakkor a tanulást is fontosnak tartotta, a pszichiátria vonzotta, ám végül színésznőként kezdte meg karrierjének építését. Első komolyabb szerepét halála előtt három évvel, 1966-ban kapta Az ördög szeme című alkotásban. Ezidőtájt ismerkedett meg későbbi szerelmével, a filmrendező Roman Polańskival, de nem igazán találtak közös nevezőre.

Néhány hónappal később a Vámpírok báljában kapott főszerepet, a férfi karakter bőrébe pedig Roman bújt – ekkor ismerkedtek össze egymással, és a munkakapcsolatból szerelem szövődött. 1968-ban hivatalosan is összekötötték az életüket. A színésznő nem is lehetett volna boldogabb, hiszen nem sokkal később kiderült, hogy gyermeket vár, ám boldogságuknak egy véres éjszaka, és egy brutális mészárlás vetett véget.

1969. augusztus 8-áról 9-ére virradó éjszaka ugyanis a Charles Manson sorozatgyilkos tanait hirdető és követő társaság, Susan Atkins, Patricia Krenwinkel és Charles „Tex” Watson otthonában csapott le az idejét barátaival múlató színésznőre, akit ekkor már csak két hét választott el a szüléstől. A gyilkosok azzal a céllal érkeztek a területre, hogy mindenkivel végeznek, és tartották is magukat ördögi elképzeléseikhez.

Sharon barátait a színésznő szeme láttára végezték ki, és bár ő maga is megpróbált menekülni, nem járt sikerrel. Több késszúrással végeztek vele. Miután rátaláltak, az orvosok megkísérelték világra hozni a meg nem született gyermeket, ám olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 26 éves édesanyjához hasonlóan elhalálozott.

Selena Quintanilla (1971 – 1995)

A mexikói származású amerikai énekesnő ötéves korában kezdett énekelni, így nem volt kérdéses, hogy milyen pályát is képzel el magának. Tervei megvalósításában szülei is támogatták, édesapja pedig megalapította a Selena y Los Dinos nevű formációt, melynek élén imádott lánya állt. Selena 1984-ben dobta piacra első korongját, és a siker nem kerülte el. 

1988-ban a szerelem is rátalált, és ő maga is egyre népszerűbb lett. Munkásságáért Grammy-díjjal tüntették ki. Úgy tűnt, már-már minden mesébe illően alakul, amikor családja arra a felfedezésre jutott, hogy Yolanda Saldívar, Selena rajongói klubjának elnöke és butikjainak vezetője jelentős összegeket nyúl le a kasszából. Ezután nem volt kérdéses elbocsátása, így a karrierje csúcsán álló énekesnő egy közeli szállodába beszélt meg vele egy találkozót, ahol sor került volna a hivatalos ügyek tisztázására.

A meeting azonban veszekedésbe torkollott: Yolanda képtelen volt közös nevezőre jutni munkaadójával, aki segítségért sietett volna, amikor a nő fegyvert rántott és hátbalőtte. A 23 éves tehetséget rögtön kórházba szállították, ám vérveszteség következtében életét vesztette. Saldívart 30 év börtönbüntetésre ítélték, legkorábban 2025-ben szabadulhat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek