Starity

Kesha visszavonta a szexuális zaklatásról szóló vádakat

2016. augusztus 17. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik, végre lezárul az énekesnő és a producere, Dr. Luke között zajló botrányos pereskedés.

hirdetés
Kesha visszavonta a szexuális zaklatásról szóló vádakat
Fotó: Sugarscape Illustration

Kesha 2014-ben perelte be producerét, és ekkor hozta nyilvánosságra azt is, hogy a férfi karrierje kezdete, vagyis körülbelül 2005 óta zaklatta őt szexuálisan, de kénytelen volt elszenvedni az érzelmi zsarolást is részéről. A per egyre csúnyább fordulatot vett az elmúlt évben – mindkét fél az igazát próblta érvényesíteni több-kevesebb sikerrel.

A helyzet mai állása szerint azonban a végéhez közeledik a pereskedés, ugyanis a New York-i bíróság elutasította a Luke ellen felhozott vádakat, Kesha pedig visszavonta azokat. Azt továbbra sem lehet tudni, hogy mi az igazság a háttérben, és hogy mit jelent mindez Kesha megrekedt karrierjére nézve.

A rajongóim támogatása olyan gyönyörű, én pedig nagyon hálás vagyok érte. Nem is tudom, hol lennék nélkületek, srácok

– írta egy korábbi posztjában az énekesnő.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek